A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége is segít
Gyűjtésekkel és pénzadományokkal támogatja az ukrajnai menekülteket segítő szervezeteket a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ).
Gyűjtésekkel és pénzadományokkal támogatja az ukrajnai menekülteket segítő szervezeteket a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ).
A háború sújtotta Ukrajna területéről menekülőket számos segélyszervezet és civil összefogás segíti. Most a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének különböző településeken lévő adomány átvetéli pontjait és elérhetőségeiket közöljük.
Oroszország teljes körű offenzívát indított Ukrajna ellen. Egyszerre három oldalról is, több fronton kezdték meg a konfliktust az oroszok. Kárpátaljáról rengeteg magyarnak kellett elmenekülnie már eddig is. Az ország összefogott értük, s természetesen a győriek is. Cikkünkben igyekszünk összeszedni a lehetőségeket, ahol mi segíthetünk és azt is, ahol segítséget kérhetnek a menekültek.
Információs és segítőpont nyílik szombattól a menekültek számára a Honvéd ligetben, a vasútállomással szemben. Másfél nap alatt alakították ki a három konténerből álló objektumot, ahol a háború miatt érkező menekültek kapnak vizet, élelmet és azonnali, hiteles tájékoztatást.
A Győri Egyházmegye támogatásából, illetve jóakaratú emberek pénzadományaiból tegnapelőtt elindult egy furgon a háború sújtotta Ukrajnából menekültek megsegítésére. Az Egyházmegyei Karitász nagy mennyiségű tartós élelmiszert, két raklapnyi pelenkát, ásványvizet, valamint bébiételt szállított a kárpátaljai országhatár közelébe. A több mint 1 tonnányi adományt Lőrincz Attila igazgató és munkatársa, Szabó Attila juttatta el a helyszínre, majd egy napos szolgálatot is vállaltak a helyi menekültbázis kialakításában és rendezésében.
Győrben és környékén napok óta mindenki azon dolgozik, hogy az ukrán-orosz háború menekültjeinek élete könnyebb legyen. Számos civil kezdett adománygyűjtésbe, emellett az egyházak, így a győri Bencések is összefogtak. Győr város önkormányzata adományokkal, szálláshellyel és orvosi ellátással is segít, emellett a város melletti Bőnyben négy felnőttet és 14 gyermeket szállásoltak el segítőkész vállalkozók, akik gyűjtőpontként is működnek. Dr. Pergel Elza, alpolgármester kiemelte: mindenkiről gondoskodnak.
Büszkék lehetünk arra, hogy hazánkban példaértékű összefogás jött létre a háború elől menekülők megsegítésére. Ezt mondta a Győr+ Médiának Simon Róbert Balázs, aki hozzátette, a magyarok ismét bebizonyíthatják, hogy ez egy jó ország, amit jó emberek laknak. Az országgyűlési képviselő arra kért mindenkit, nyújtson segítő kezet azoknak, akiknek most a legnagyobb szükségük van rá. Simon Róbert Balázs üdvözölte, hogy egyre több helyen gyűjtik az adományokat Győrben, többek között a Bécsi kapu téri Fidesz irodában is le lehat adni a menekülőknek szánt élelmiszereket vagy ruhákat.
Nemcsak Győrben, az egész térségben megmozdultak az emberek, a civil szervezetek és az önkormányzatok is, hogy az ukrán háború elől menekülőknek segítsenek. Kara Ákos kezdeményezésére 33 környékbeli településen indult gyűjtés a rászorulók számára, hamarosan az első szállítmány is elindul a bajbajutott emberek megsegítésére.
A szívük aranyból van ezeknek az elsőre talán ijesztőnek tűnő srácoknak, hiszen már többször is bizonyították, ahol csak tudnak segítenek. Most sincs ez másként: a Bearded Villains Hungarian Crew a Puha Praclik Egyesületnek és az ukrajnai menekültek kisállatainak szervez gyűjtést.
Egy többen és többen csatlakoznak azokhoz, akik valamely módon segíteni próbálnak a háború sújtotta Ukrajnából menekülteken. A Győri Református Egyházközség is gyűjtést szervez.