Elérhetőségek a környékünkön

A Magyar Vöröskereszt is szeretettel várja a felajánlásokat

Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Vöröskereszt
HAK
2022.03.06. 09:37

A háború sújtotta Ukrajna területéről menekülőket számos segélyszervezet és civil összefogás segíti. Most a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének különböző településeken lévő adomány átvetéli pontjait és elérhetőségeiket közöljük.

Szükség is van az összefogásra, hiszen napról-napra érkeznek a hírek, hogy egyre több ember veszíti el az otthonát vagy hagy ott mindent egyik pillanatról a másikra, hogy biztonságba tudhassa övéit.

Március 6-án, vasárnap reggel arról szóltak a hírek, hogy lakónegyedet bombáztak Csernyihivben és 17-en biztosan életüket vesztették. Kijev mellől is megrázó fotók érkeztek, ahogyan tömegek várakoznak egy lebombázott híd romjai alatt a menekülési lehetőségre.

Magyarország fogadja és segíti a háború elől menekülőket. Közvetlenül a határ mellett már kapnak segítséget, de az egész ország megmozdult: a nagyobb városok szinte mindegyikében szállásoltak már el menekülteket. Az adományok utánpótlására folyamatosan szükség van, a készletek fogynak, különösen a gyorsan fogyasztható élelmiszerek, a tisztálkodási szerek és a pelenkák.

A Magyar Vöröskereszt a többi segélyszervezettel együtt megfeszített tempóban dolgozik, fáradtságot nem ismerve gyűjtik az adományokat és szervezetten juttatják el a megfelelő helyre.

A Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete adomány átvételi és vészhelyzeti információs központot hozott létre a megye különböző pontjain és ide várják azon embertársaink felajánlásait, akik segíteni szeretnének.

Ahogy közösségi oldalukon írják:

„A helyzet pillanatról pillanatra változik, ezért várjuk a felajánlásokat, elsősorban kis kiszerelésű, azonnal fogyasztható tartós élelmiszereket, személyes higiéniát biztosító egészségügyi felszereléseket, takarókat. Amennyiben nagyobb mennyiségű adományt szeretne felajánlani, kérjük vegye fel a kapcsolatot Varga József, győrszentiváni önkéntesünkkel: 30/311-2732)

A gyűjtőpontok:

Győr területén:
Kapcsolattartó: Gerencsér Zsanett 70/933-8398
Győr, 9024 Győr Nagy Imre u. 28.

Vöröskeresztes Alapszervezetek Győr környékén:

  • Abda: Tókáné Nagy Diána 20/388-8082 Győri Sándorné 30/238-5624
  • Autista Gyermekekért Szakmai ASZ: Hegedűs Erzsébet 30/221-9776
  • Bakonypéterd: Bolla Tünde 20/981-1508
  • Bőny: Bobály Éva 20/570-7422
  • Börcs: Horváth Anikó 20/456-0827
  • Csikvánd: Szabó Endréné 20/800-9948
  • Deák SZKI: Bogár Eszter 30/274-5050
  • Dunaszeg: Pappné Csala Katalin 30/257-4800
  • Enese: Kurunczi Melinda 20/432-0291
  • Esély Kft.: 96/426-229
  • Gönyű: Lencse Gézáné 20/368-4570
  • Gyömöre: Talián Ildikó 30/324-5259
  • Győrság: Rendiné Halmos Esztella 30/701-4430
  • Győrszemere: Zsidai Attiláné 20/421-1062
  • Győrszentiván: Varga József 30/311-2732
  • Győrújbarát: Horváth Tekla 20/282-5975
  • Győrújfalu: Ráblné Surányi Zsuzsanna 20/925-6521
  • Kajárpéc: Baracskainé Zúgó Márta 70/322-2417
  • Mórichida: Rákász Edit 20/249-4103
  • Nagyszentjános: Simon Zsoltné 30/772-4977
  • Öttevény: Gráfi Józsefné 30/522-1650
  • Pér: Csordás Gáborné 20/945-3144
  • Sokorópátka: Szakácsné Szabó Zsuzsanna 30/369-2551; Mecséri Lajos 20/243-9850
  • Szivárvány Nyugdíjas ASZ: Kiss Emilné 20/463-1120
  • Tét: Vargáné Bandi Mária 30/265-6175
  • Gyarmat: Tiboldné Tóth Erika 30/466-7406
  • Győrladamér: Szabó Mónika 70/523-0614

Aki pénzbeli adománnyal segítene, az megteheti belföldi átutalással a K&H Bank Zrt. 10400401-49564852-54561077 számlára. Közleményben kérjük írják bele: „humanitárius válság”.

További cikkek a témában: