Drograzzián hangzott el a megható mondat a zsarutól
Összehangolt drograzziát tartottak Szombathelyen, ahol több rajtaütést is végrehajtottak. Az egyik helyszínen egy kisgyermek is jelen volt, a rendőrök pedig meghatóan kezelték a helyzetet.
Összehangolt drograzziát tartottak Szombathelyen, ahol több rajtaütést is végrehajtottak. Az egyik helyszínen egy kisgyermek is jelen volt, a rendőrök pedig meghatóan kezelték a helyzetet.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Lakossági bejelentés alapján ellenőriztek a rendőrök egy soproni lakótömb egyik lakásában két fiatalt.
Az eltűnt gyermekek világnapja alkalmából, papírból hajtogatott, kék virágokkal kampányolnak a bűnmegelőzési szakemberek.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ismét a felelősségük elől menekülőket keres a rendőrség.
Az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott járőrhajót a Felső-Dunai Vízi Polgárőr Egyesület. A 30 éves, de jó állapotban lévő járművet több millió forintból, teljesen felújították, szerdán pedig szolgálatba is helyezték. A 4300 köbcentiméteres és 186 lóerős hajót több feladatra is jól tudják mostantól használni a győri és a Győr környéki vizeken.
A rendőrök műszaki mentés miatt terelik a főút forgalmát.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.
A BRFK rendőrei egymásba kapaszkodva húztak ki a vízből egy 52 éves nőt.