Rendőrség

Ittasan okoztak balesetet

Fotó: police.hu
Győr+
2021.05.24. 18:04

Az egyik sofőr vasúti félsorompónak hajtott, a másik Nyúlon, a Vaskapu utcában borult fel.

A 82-es számú főúton, Nyúl felől Győr irányába haladt egy gépkocsi vezetője vasárnap hajnalban.

Közlekedése során a 70. kilométerszelvénynél lévő vasúti átjáróban a járműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért az úttestről a menetiránya szerinti bal oldalon lehaladt, majd ott nekiütközött a vasúti félsorompónak, és a szalagkorlát mellett állt meg. A balesetben a sofőr nem sérült meg, a vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre a rendőrkapitányságra állították elő. Vezetői engedélyét elvették, vele szemben pedig ittas járművezetés vétsége miatt eljárást indítottak.

1

Nyúlon, a Vaskapu utcából nyíló, kavicsos, földes útvonalon, a nyúli kilátó irányából a Vaskapu utca felé közlekedett autójával egy férfi szombaton este. Haladása során – feltehetően ittas befolyásoltságának következtében – járműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, és a kilátó mellett elhaladva, egy fából készült padnak nekiütközött. Ezután továbbment, majd a Vaskapu utca irányában az út bal oldalán kimagasodó földes területre felhajtott és a gépkocsijával felborult.

A rendőrök a férfit megszondáztatták, a műszer pozitív értéket jelzett. A sofőrt, mivel a baleset során megsérült, a mentők kórházba vitték. A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

2

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #baleset | #Győr-Moson-Sopron | #rendőrség |