Baleset történt Győrújbarátnál
Összeütközött két gépkocsi az M1-es autópálya 119-es kilométerszelvényénél, Győrújbarát térségében, a Hegyeshalom felé vezető oldalon.
Összeütközött két gépkocsi az M1-es autópálya 119-es kilométerszelvényénél, Győrújbarát térségében, a Hegyeshalom felé vezető oldalon.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján Komárom-Esztergom megye térségében állítottak meg az egyenruhások három motorost, akik a járműveiken egy-egy migránst akartak Ausztriába juttatni.
A rendőrök – a súlyos testi sértés feltételezett elkövetőjét – egy 15 éves fiút hallgattak ki gyanúsítottként.
A rendőrök és a városrendészek közösen ellenőrizték a belvárost kedd este. A két szervezet már egy ideje összehangolt akciókban segíti egymást és dolgozik össze, hogy a város élhető és biztonságos legyen. Az akciók célja, hogy a közterületen alkoholt fogyasztó, randalírozó, másokat zaklató vagy agresszív egyéneket előállítsák és szükség esetén elfogják.
Az előzés szabályainak megszegése vezetett balesethez – közölte az esetről a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kutyás bemutatóval folytatódott a rendőrség bűn- és balesetmegelőzési tábora Győrújbaráton. Smering Róbert, a Wolf K9 Kutyaiskola oktatója hozta el kiképzett kutyusait, hogy megmutassák a legkisebbeknek, milyen szintre tudnak eljutni a különböző korban lévő ebek, ha megfelelő időt és energiát fordítanak a taníttatásukra.
A Szent Imre úton nyitott állapotban hagyott parkoló személygépkocsiból lopták el a tárcát.
Idén először bűn- és baleset-megelőzési tábort rendeznek az érdeklődő iskolásoknak, akik augusztus 16. és 19. között a győrújbaráti gyermektáborban rendőrök útmutatásával vehetnek részt színes programokon. A 20. szaktábor hétfőn, a megyei rendőr-főkapitányság Szövetség utcai bázisán nyílt meg, rendőrségi vezetők részvételével.
Nagyon sok baleset történt szombaton Győr környékén, illetve Győrben. Kora este négy autó szaladt egymásba az 1-es út városi szakaszán.
A 4-es kilométernél szenvedett balesetet egy gépkocsi.