Folytatódik a bringák jelölése Győrben
A Győri Rendőrkapitányság ismét meghirdeti a kerékpárok speciális pasztával történő megjelölését, mely Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásának köszönhetően a győri kerékpár tulajdonosok számára változatlanul ingyenes.
Ismét eltűnt egy győri fiú
Dominikot egyszer már sikeresen megtalálták, most azonban sajnos újra elszökött.
Kés is előkerült egy győri rablásnál
A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 29 éves budapesti lakossal szemben.
Vízen is kiválóan teljesítenek a rendőreink
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szervezte meg a XIX. Országos Vízirendészeti Járőrversenyt szeptember 7-8. között. A megmérettetés célja, az érintett rendőri állomány szakmai ismereteinek felmérése, bővítése volt. A rendezvényen az ország 15 csapata vett részt.
Vigyázzunk egymásra! – figyeljünk a zebrákon közlekedőkre
Vigyázzunk Egymásra! néven indított prevenciós kampányt a megyei és a városi rendőrkapitányság. Péntek délelőtt a Városháza előtt rollerrel szlalomoztak, valamint a rendőrök segítségével, zászlókkal integetve, valamint biciklivel keltek át a zebrákon az óvodások, iskolások és a szépkorúak. A kampány célja, hogy felhívják az autósok figyelmét arra, hogy az óvoda és iskola kezdetével megnőtt a biciklis, gyalogos és rolleres forgalom és emiatt sokkal körültekintőbben kell közlekedni.
Kisteherautó ütközött autóval Nagyigmándon
Az Ácsi út és a Győri út sarkán forgalmi akadály alakult ki.
Iskolától kapott elismerést a Győri Rendőrkapitányság
A Győri Rendőrkapitányság vezetője vette át Partnerségi Elismerő-Köszönő Oklevelet.