Akcióban a rendőrség: közel 800 autós nem kötötte be magát vármegyénkben
Az európai szintű fokozott ellenőrzés keretében a vármegye rendőrei közel 779 esetben intézkedtek biztonsági öv használatának elmulasztása miatt.
Az európai szintű fokozott ellenőrzés keretében a vármegye rendőrei közel 779 esetben intézkedtek biztonsági öv használatának elmulasztása miatt.
Sajtótájékoztatót tartott kedd délelőtt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság, ahol egy kilenc évvel ezelőtti emberölés eddig nyilvánosságra hozható részleteit ismertették. Az ügy teljes tisztázása érdekében szemtanúk jelentkezését is várják.
Győrben és környékén szinte már rendszeres, hogy egyes autósok balesetet okoznak, majd a helyszínről adataik hátrahagyása nélkül távoznak. A rendőrség most újabb esetekről számolt be.
Nem mindennapi megoldást választottak két jármű és egy utánfutó összekapcsolására.
Van segítség a bűncselekmények áldozatai számára, többek között ez is kiderült a napokban, a rendőrség Áldozatok Világnapjához kapcsolódó nyílt napján. A rendezvény főszervezője, a megyei rendőrség bűnmegelőzési osztályvezető helyettese kiemelte, jogi, anyagi, fizikai és pszichológiai területen is kérhetnek támogatást a bűncselekmények áldozatai, Győrben és a vármegyében is.
A Győri Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt a 34 éves férfit, aki ellen három körözés is érvényben volt.
Szárliget térségében Budapest felé egy sávon halad a forgalom.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik H. Bence Marcell és Sz. Roland megtalálása érdekében.
A Győri Rendőrkapitányság befejezte két öttevényi férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát.