„Kreativitással sok mindent meg lehet oldani” – interjú Szőke Andrással
Szőke Andrással, a film egyik alkotójával beszélgettünk. Nevéhez fűződnek még olyan ikonikus filmek, mint a Vattatyúk, Európa Kemping és a Roncsfilm.
Szőke Andrással, a film egyik alkotójával beszélgettünk. Nevéhez fűződnek még olyan ikonikus filmek, mint a Vattatyúk, Európa Kemping és a Roncsfilm.
Bede Róbert séf is szerepel A delelő obsitos és a fekete bárány című filmben, amit pénteken láthatnak a nézők a Győr+ TV-ben.
Szarvas József Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésszel beszélgettünk A delelő obsitos és a fekete bárány című filmje kapcsán, melyet a Győr+ TV-n pénteken este mutatunk be.
Újabb vígjáték készült el a szentesi humoristák, Szőke András, Badár Sándor és Horváth János baráti társaság által. Az alkotást pénteken tekinthetik meg a Győr+ Televízió nézői.
Hosszú előkészület után vasárnap végre bemutatja „A dzsungel könyve” adaptációját a Vaskakas Bábszínház. A darabot tavaszra tervezték, de a vírushelyzet miatt a jelmezeteket tervező bolgár Svila Velichkova nem tudott Győrbe jönni, ezért tették át őszre a premierjét. Markó Róbert, rendező a Győr Plusznak azt mondta, ez az első előadás a bábszínház életében, melynek bemutatójára még az olvasópróba megkezdése előtt elfogyott az összes jegy. Pénteken tartották „A dzsungel könyve” jelmezes főpróbáját, amin Híradónk stábja is részt vett