„Kreativitással sok mindent meg lehet oldani” – interjú Szőke Andrással

Fotó: Bán-Horváth Attila
Győr+
2022.06.30. 19:56

Szőke Andrással, a film egyik alkotójával beszélgettünk. Nevéhez fűződnek még olyan ikonikus filmek, mint a Vattatyúk, Európa Kemping és a Roncsfilm.

A forgatás a világjárvány idején valósult meg, amikor kijárási tilalom is nehezítette a munkálatokat. A hotelek nem lehettek nyitva, az épületeknek zárva kellett tartaniuk. A Kossuth-díjas színészek nem biztos, hogy most igent tudnának mondani a felkérésre – hangsúlyozta ki a rendező. A járvány idején ugyanis nem tudtak felkéréseket fogadni, így viszont szabadok voltak a forgatás idejére. A baráti viszony, a jó hangulat végig segítette a munkálatokat – erről, és még sok érdekességről beszélt Szőke András.

Badár Sándor, Horváth János, Szőke Andás hétköznapi emberekként próbálja Petőfi Sándor: János vitéz című művét színpadra vinni. A műben kiemelt szerepe van Szentes városának is.

A Győr+ Rádió Reggeli műsorában Bajzát Zsuzsi, Nagy Roland, és Orosz Sanyi beszélgettek Szőke Andrással.

A delelő obsitos és a fekete bárány
Főszereplők: Badár Sándor, Horváth János, Reviczky Gábor, Gáspár Sándor, Gáspár Tibor, Fábry Sándor, Gulyás Erika, a sztárséf Bede Róbert és a filmrendező-humorista Szőke András. 
Bemutató a Győr+ TV-ben: Július 1., 19:30. Ismétlés: július 10., 20:00
Kapcsolódó témák: #filmklub | #Győr+ Rádió | #Győr+Reggel | #Kultúra | #premier |