40 ezer fő is lehet az oroszok vesztesége
A NATO becsléseit ugyan hivatalosan nem erősítették meg, de cáfolat sem érkezett rá.
A NATO becsléseit ugyan hivatalosan nem erősítették meg, de cáfolat sem érkezett rá.
A széles körű orosz támadásoknak ellenállni próbáló Ukrajnában "nagyon nehéz a helyzet" annak ellenére, hogy az ukrán erők az elmúlt napokban értek el harci sikereket, például visszavették a Kijevtől északnyugatra fekvő Irpiny települést - jelentette ki videóüzenetében Volodimir Zelenszkij. Kedden is tudósítunk a háború 34. napjáról.
Lakosságarányosan eddig Magyarországra érkezett a legtöbb, a hétfői adatok szerint 530 587, az ukrajnai háború elől menekülő ember - közölte a kormányszóvivő a humanitárius tanács ülése után tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Három napos béketárgyalás veszi kezdetét, Zelenszkij videóüzenetben szólt arról, hogy Ukrajna függetlenségének és területi egységének megtartását tekinti fő prioritásának. Tartsanak velünk ma is, hiszen a háború 33. napjáról is tudósítunk folyamatosan frissülő hírfolyamunkban.
Légicsapás érte szombaton a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városát - közölte Andrij Szadovij, Lviv polgármestere. Makszim Kozickij megyei kormányzó hozzátette, hogy két rakéta csapódott be, és öten megsebesültek.
Segélyalapot hozott létre a Magyar Élelmiszerbank Egyesület az ukrajnai háború sújtotta civil lakosság támogatására.
Törökország szombaton ideiglenesen lezárta a teherforgalmat a Boszporuszon, hogy begyűjtsön és megvizsgáljon egy úszó tárgyat, amelyről azt feltételezte, hogy az ukrajnai partokról elszabadult tengeri akna. Miután az aknát hatástalanították, a forgalom délután újraindult.
Nem kompromisszum vagy vélemény kérdése, hogy Magyarország nem enged át fegyvereket és katonákat a magyar-ukrán határon - jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Sky News Arabianak adott pénteki interjújában, amelyet szombaton osztott meg a Facebook-oldalán.
A műveletre napokkal azután került sor, hogy Moszkva az ukrajnai háború nyomán hozott japán szankciók miatt megszakította a béketárgyalásokat Tokióval.
Hamis, valótlanságokat állító behívóparancsokat terjesztenek ismeretlenek postai és elektronikus úton a Magyar Honvédség Parancsoksága nevében, amelyben egy „életbe lépett rendkívüli és hadi állapotra” és a nem létező „tartalékos hadkötelezettségre” hivatkozva szólítanak fel.