A vitatott Kuril-szigeteken gyakorlatoztak orosz csapatok
A műveletre napokkal azután került sor, hogy Moszkva az ukrajnai háború nyomán hozott japán szankciók miatt megszakította a béketárgyalásokat Tokióval.
A műveletre napokkal azután került sor, hogy Moszkva az ukrajnai háború nyomán hozott japán szankciók miatt megszakította a béketárgyalásokat Tokióval.
Hamis, valótlanságokat állító behívóparancsokat terjesztenek ismeretlenek postai és elektronikus úton a Magyar Honvédség Parancsoksága nevében, amelyben egy „életbe lépett rendkívüli és hadi állapotra” és a nem létező „tartalékos hadkötelezettségre” hivatkozva szólítanak fel.
Humanitárius folyosót nyitnak pénteken Mariupolban, közben az ukrán hadsereg visszafoglalt több várost Kijevtől 35 kilométerre - írja a The Guardian a brit hírszerzésre hivatkozva.
Február 24-én ébredhettünk a hihetetlennek tűnő hírre: Oroszország katonai hadműveletet indított Ukrajnában, ismét háború dúl Európában.
A miniszterelnök elmondta, hosszú, de sikeres tárgyaláson vannak túl, melyen sikerült érvényesíteniük a magyar álláspontot és a magyar nemzeti érdekeket. Magyarország továbbra sem küld katonákat és fegyvereket Ukrajnába és Magyarországon keresztül sem érkezhetnek fegyverek Ukrajna területére.
A NATO új harccsoportokat telepít Bulgáriába, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába, hogy megerősítse a szövetség keleti régiójának védelmét - közölte a NATO főtitkára Brüsszelben, a 30 államot tömörítő, brüsszeli székhelyű észak-atlanti szervezet csütörtökre tervezett csúcstalálkozóját megelőzően szerdán.
NATO-békefenntartók Ukrajnába vezénylése közvetlen összeütközéshez vezethet Oroszország és a szövetség között - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemén (MGIMO) elmondott szerdai előadásában.
Vlagyimir Putyin orosz elnök részt akar venni a G20-as országcsoport októberben esedékes jakartai fórumán - jelentette be Oroszország jakartai nagykövete szerdán, miután a G20 néhány tagországa az orosz fél kitiltását javasolta.
Megegyezés született a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében a civilek kimenekítését célzó tűzszünetről - jelentette be szerdán Telegramon a megyei közigazgatási hivatal vezetője.
Százezer civil él még Mariupolban, embertelen körülmények között, teljes blokádban. Se étel, se víz, se gyógyszer. Állandóak az ágyúzások és folyamatos a bombázás - mondta szerdai videóüzenetében Volodimir Zelenszkij.