Az Agyaspókok a régió legjobbjai
Az idei PénzSztár versenyre jelentkezett több mint 1000 négyfős team közül a 7 régió és a határon túli magyar lakta területek legjobb 5-5 csapata mérte össze a tudását a középdöntőben.
Az idei PénzSztár versenyre jelentkezett több mint 1000 négyfős team közül a 7 régió és a határon túli magyar lakta területek legjobb 5-5 csapata mérte össze a tudását a középdöntőben.
Tíz éve a Sziget-kék Közösségi Tér első foglalkozására csupán egy anyuka érkezett két kisgyermekével, tavaly már több mint négyezer ember vett részt a programokon, amelyek sora évről évre bővül és színesedik.
Mintegy négyszázan vettek részt a győri Széchenyi István Egyetemen a napokban megtartott Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencián. A magyar hallgatók között 20 első, 20 második, 11 harmadik és 18 különdíj talált gazdára. Most fordult elő először, hogy a külföldi hallgatók nemzetközi szekcióban mutatkoztak be.
Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Regionális Állásbörzét a győri Széchenyi István Egyetemen a napokban. A helyi munkaerőpiaci viszonyokat – és az egyetem képzési portfóliójának súlypontjait – jól mutatja, hogy a legtöbb kiállító idén is a járműipar környékéről érkezett, de természetesen akadtak vállalkozások az IT-szektorból és a pénzügyi világból is.
Immár nem először és valószínűleg nem is utoljára, Győrben tartott ülést a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete.
Csütörtökön rendezték a Széchenyi István Egyetemen a tudományos és művészeti diákköri konferenciát és tehetségnapot.
Szemelliker Antalt és Wohlmuth Ferencet, a két győri bencés öregdiákot, győri egyházmegyés katolikus papot, száz évvel ezelőtt végezték ki, tiszteletükre emléktáblát avattak csütörtökön.
A Magyar Turisztikai Ügynökség külföldi mobiltelefonok országon belüli mozgását elemezte, ami 52 milliárd adategységet jelent. Ez hatalmas segítség a döntéshozatalhoz – hangzott el a győri Széchenyi István Egyetem szervezésében a napokban megtartott X. Nemzetközi Turizmus Konferencián. A jubileumi eseményen hét szekcióban rekordot jelentő 51 előadást hallgathattak meg az érdeklődők.
Tizenöt Funside School-os gyerek érkezett az őszi szünet egyik délelőttjén a SignAll Technologies bázisára, hogy teszteljék a siketek és hallók kommunikációját forradalmasító magyar fejlesztésű technológiát.
A műsor vendége Nagy Eszter Mária a Kapcsok Alapítvány titkára.