China Hi-Tech Fair

Sok tízmillióan látták a győri egyetem fejlesztését

Fotó: Széchenyi István Egyetem
Győr+
2019.12.10. 19:56

A sok tízmilliós nézettségű Kínai Központi Televízió tudósításban számolt be MaxWhere 3D-s platformon a győri Széchenyi István Egyetem által fejlesztett oktatási tartalmakról a sencseni hi-tech kiállítás kapcsán. Professzor Baranyi Péter szerint a hagyományos módszerekhez képest a hallgatók ötven százalékkal jobban emlékeznek a térben elhelyezett tananyagokra, és harminc-negyven százalékkal hatékonyabb a tananyagkezelésük.

Huszonegyedik alkalommal rendezték meg a China Hi-Tech Fair innovációs és technológiai kiállítást nemrégiben Sencsenben, Kína több mint tízmillió lakosú, dinamikusan fejlődő, fontos kikötővárosában. Az ötnapos esemény 142 ezer négyzetméternyi területén mintegy 3300 kiállító több mint tízezer projektet mutatott be többek között a mesterséges intelligencia, az okosotthonok, az 5G és az intelligens gyártás területéről. Mindez 576 ezer látogatót vonzott.

A China Hi-Tech Fair innovációs és technológiai kiállítás magyar pavilonját Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyitotta meg. (kiemelt képünkön)

A kiállításon hazánk díszvendégként vett részt. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által biztosított magyar pavilonban több fejlesztést láthattak az érdeklődők, köztük a MaxWhere 3D-s platformon a Széchenyi István Egyetem által fejlesztett oktatási tartalmakat. Professzor Baranyi Péter, az egyetem Multidiszciplináris Műszaki Tudományos Doktori Iskolájának vezetője kérdésünkre elmondta: a bemutatkozás nagy siker volt, olyannyira, hogy a Kínai Központi Televízió, a CCTV riportere a kiállításról szóló egyik tudósításában hosszan foglalkozott a MaxWhere-rel, mondván, ő ilyet még nem látott. Az adó nézettsége jellemzően 200 millió körüli a hatalmas országban, s műsorai nemcsak az otthonokban, hanem még a hotellobbikban és az utcákon is sok helyütt láthatók.

Professzor Baranyi Péter (balra) a kiállítás magyar pavilonjában
Fotó: Széchenyi István Egyetem

Magyar találmányról van szó, amely magyar tudósok és cégek fejlesztése, a Széchenyi-egyetem pedig észrevette, hogy milyen oktatási ereje van. Az intézmény által a 3D-s oktatás vizsgálatára, módszertanának kidolgozására létrehozott VR Learning Centerben négyszáz felhasználó bevonásával elvégzett vizsgálatok alapján állítható, hogy a hagyományos módszerekhez képest a hallgatók ötven százalékkal jobban emlékeznek a térben elhelyezett tananyagokra, és harminc-negyven százalékkal hatékonyabb a tananyagkezelésük. A győri egyetemen mutatták ki először, hogy az ilyen jellegű virtuális tereknek milyen hatalmas oktatási hatásuk van, amelynek alapján nagy impakttal rendelkező tudományos publikációsorozat indult meg. Emellett jelenleg több száz tananyag van fejlesztés alatt – hangsúlyozta a professzor. – A MaxWhere lehet a számítógépek evolúciójának újabb lépcsőfoka, a következő operációs rendszer. A virtuális valóság nemcsak játékra jó, hanem a hétköznapi munkában és a tanulásban is használható, ami tudományosan itt nyert bizonyítást.”

Forrás: Széchenyi István Egyetem / Hancz Gábor

Kapcsolódó témák: #Oktatás | #Széchenyi István Egyetem | #tudomány |