Ismét lesz piac Ménfőcsanakon
Három hónap szünet után, március 26-án szombaton, újra nyit a Ménfőcsanaki Kézműves és Termelői Piac.
Három hónap szünet után, március 26-án szombaton, újra nyit a Ménfőcsanaki Kézműves és Termelői Piac.
Ahogy arról már korábban írtunk, Dr. Laczkovits-Takács Tímea szervezésének köszönhetően a Hazajáró című turisztikai és honismereti magazinműsor közönségtalálkozójának Ménfőcsanak városrész adhatott otthont.
A ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban kedden véradást szerveztek. Dr. Laczkovits-Takács Tímea, önkormányzati képviselő az eseménnyel kapcsolatban elmondta, hogy 100-120 főt várnak. Ménfőcsanakon hagyománya van a retro véradásnak, tehát a véradókat a képviselő asszony jóvoltából virsli, kenyér és sör várja.
A Hazajáró című televíziós műsor idén is országjárásra indult. Laczkovits-Takács Tímea, önkormányzati képviselő jóvoltából Ménfőcsanakon is lesz közönségtalálkozó március 22-én kedden, 17:30-tól a Bezerédj-kastély nagy pincéjében.
A 2022-es és 2023-as Petőfi Sándor-emlékév alkalmából Petőfi Klubok elnevezésű programsorozat veszi kezdetét Magyarországon és a külhonban. Ennek kapcsán március 16-án, szerdán 13 órakor a Ménfőcsanaki Művelődési Házban (Bezerédj-kastély, nagypince) március 15-ére emlékezve köszöntőkkel egybekötött ünnepi műsorra kerül sor.
A Kertbarát Kör szervezte meg idén is a hagyományos éves borversenyét, ahová a helyi termelők nevezhettek fehér, vörös és rosé borukkal.
Jó hír, hogy a menfőcsanaki Bezerédj-kastély egyre inkább szebbé, korszerűbbé és egyre jobban kihasználtabbá válik. Ehhez kellenek a sikeres pályázatok, amelyből nemrég kettő is befejeződött. Megtörtént az energetikai korszerűsítés és a közösségei befogadó terek felújítása, valamint a közösségi működést támogató eszközbeszerzés is.
Városrészünk, Ménfőcsanak címmel hirdetett rajzpályázatot a Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola és a körzet önkormányzati képviselője, Laczkovits-Takács Tímea. A diákok 3 kategóriában pályázhattak, műveiket többféle technikával készítették el.
Két komoly fejlesztés történt az elmúlt időszakban a Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskolában. Egy nagy sportáruház pályázatán 6,3 millió forintot nyert az intézmény, ebből pedig egy aszfaltborítású kosárlabdapályát építettek a Győzelem úti iskola udvarán. Nagy Tamás testnevelő tanár szerint régi álmuk teljesült, amikor nyertek a pályázaton. A gyerekek nagyon élvezik, hogy tovább bővültek a sportolási lehetőségek az iskolában ezzel a kosárlabdapályával.
Ötödik alkalommal hirdette meg „MiSzedjük” falevél- és szemétgyűjtési akcióját Laczkovits-Takács Tímea. A ménfőcsanaki önkormányzati képviselő lakossági kérésre ezúttal a Zsigmond király utcába látogatott lelkes önkénteseivel, ahol az ott felhalmozódott falevélmennyiséget takarították össze.