Környezetvédelem

Szemetet szedtek Ménfőcsanakon

Fotó: Vig Norbert
Németh Boglárka
2022.04.09. 13:04

A "Mi szedjük" gyűjtési akció keretein belül újra szemétszedés volt Ménfőcsanakon. Dr. Laczkovits-Takács Tímea, önkormányzati képviselő felhívására a városrész civil egyesületei, köztük a Free Fighter Sportegyesület, a Sokoró R/C Modellező KSE, a Marcal Tánc-és Népművészeti Egyesület tagjai, valamint a közelben lakók gyűltek össze szombat délelőtt a Hármashatár utca végében, hogy megtisztítsák a területet.

“A kezdeményezés fő célja, hogy minél több itt lakó figyelmét felhívjuk arra, hogy igenis legyünk figyelmesek a környezetünkre és próbáljunk mi is tenni valamit a lakókörnyezetünkért” – hangsúlyozta Dr. Laczkovits-Takács Tímea, aki két-három havi rendszerességgel szervezett már ilyen akciókat, melyek során falevél-gyűjtés is volt, amiért nagyon hálásak voltak a csanakiak.  

“Most három csoportra osztottuk magunkat, az egyik csapat a Hármashatár utcai részt takarítja, itt szelektív gyűjtősziget is van, amely a rendszeres takarítás ellenére is gyakran szemetes, a másik terület a Málna utca-Zsigmond király utca környéke, amire a lakosok hívták fel a figyelmet, a harmadik csapat pedig a Coop Abc melletti szelektív gyűjtőt és annak környezetét tisztítja meg” -számolt be a képviselő. 

A résztvevők között lelkes fiatalok és idősek is voltak, mindannyian kesztyűt húztak és zsákot fogtak, ezt követően pedig indulhatott is a gyűjtés. Többen azt mondták stábunknak, hogy példát szeretnének mutatni, továbbá fontos, hogy felhívják arra a szemetelők figyelmét, hogy szemét a kukába való, nem pedig a bokrok, fák tövébe, vagy épp a fű közepére. 

Az önkormányzati képviselő azt mondja, a továbbiakban is lesz majd szemétgyűjtési akció. “Ha a lakosok szólnak én szívesen megszervezem és megtisztítjuk a kérdéses terepet.” 

Galéria: Vig Norbert

Televíziós szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #galéria | #Ménfőcsanak | #szemétszedés |