A tanulóvezetők is otthon maradtak
A gépjárművezető oktatók ugyan számítottak az intézkedésre, de nehezen érinti őket, hogy a kialakult járványhelyzet miatt nem dolgozhatnak.
A gépjárművezető oktatók ugyan számítottak az intézkedésre, de nehezen érinti őket, hogy a kialakult járványhelyzet miatt nem dolgozhatnak.
Ezer munkavállalóját, a dolgozók 19 százalékát kénytelen elbocsátani a Wizz Air a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, és az eddiginél is több embert küld kényszerszabadságra.
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök négy személyi sérüléssel és három anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.
Félpályán halad a forgalom a Liszt Ferenc utcában.
Az elmúlt 24 órában több motoros baleset is történt Győr-Moson-Sopron megye útjain.
Szeles Szabolcs, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere 1000 darab FFP-2 maszkot adott át Volánbusz Zrt. győri telephelyvezetőjének, a győri autóbusz-vezetők részére. A maszkokat Dr. Vasas István, a Kardirex Egészségügyi Központ főigazgató főorvosa ajánlotta fel a Győri Segélyalapnak.
Az autó vezetője nem adott elsőbbséget a motorkerékpárosnak.