Aranyérmes a kajakos Kiss Péter Pál
Kiss Péter Pál aranyérmet nyert K1 200 méteren a tokiói paralimpián. Ugyanebben a számban Juhász Tamás hatodik lett.
Kiss Péter Pál aranyérmet nyert K1 200 méteren a tokiói paralimpián. Ugyanebben a számban Juhász Tamás hatodik lett.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége csütörtökön elfogadta a Hüttner Csaba szövetségi kapitány által kijelölt keretet a szeptemberi, koppenhágai világbajnokságra.
Soha ennyi aranyat egy versenyzőnk sem nyert még OB-n, ahol elindult, ott első helyen ért célba Balla Virág. Három aranyat nyert egyesben, kettőt Takács Kincsővel és most az újpesti Fekete Ádámmal C2 200 méteren diadalmaskodtak, Kincső és az MTK-s Korisánszky Dávid előtt. - írta a győri egyesület hivatalos közösségi oldala.
A Graboplast Győri Vízisport SE versenyzői az országos bajnokság vasárnapi versenyszámaiban is kiemelkedően teljesítettek, több éremmel is gazdagabb lett az egyesület.
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint győri klubtársával, Erdőssy Csabával megnyerte a kajak kettesek versenyét is a Szegeden zajló kajak-kenu országos bajnokság, egyben világbajnoki válogató második, szombati napján, amelyen 500 méteren csaptak össze a résztvevők.
Kopasz Bálint a szám olimpiai bajnokaként fölényes győzelmet aratott K-1 1000 méteren a péntektől vasárnapig tartó kajak-kenu országos bajnokság és világbajnoki válogató első versenynapján a szegedi Maty-éren.
A hétvégén Ráckeve ad otthont a maratonisták válogatójának, ahol a szakágban hagyományosan erős Graboplast Győri VSE legjobbjai is rajthoz állnak.
Kopasz Bálint, olimpiai aranyérmes kajakos, Balla Virág és Takács Kincső olimpiai ötödik helyezett kenusok sétahajóval érkeztek a Győri Vízitelepre kedden délután. Hatalmas ováció és tömeg fogadta a győri versenyzőket. A Kajak-Kenu SE tagjai felemelt lapáttal várták a sportolókat, akik edzőikkel Kopaszné Demeter Irénnel és Szabados Krisztiánnal érkeztek.
Nagy Roland a Győr+ Média sportriportere az újabb "'aranyos napon" kétszer is elázott, de cseppet sem bánja. Főleg, mert láthatta a női magasugrás döntőjét is. Az utolsó előtti nap is eltelt Tokióban.
A magyar férfi kajaknégyes a hetedik helyen végzett 500 méteren a tokiói olimpián.