Vastaps és felemelt lapátok

A kajak-kenus győri olimpikonokat fogadták a vízitelepen

Fotó: Ács Tamás
Németh Boglárka
2021.08.10. 20:33

Kopasz Bálint, olimpiai aranyérmes kajakos, Balla Virág és Takács Kincső olimpiai ötödik helyezett kenusok sétahajóval érkeztek a Győri Vízitelepre kedden délután. Hatalmas ováció és tömeg fogadta a győri versenyzőket. A Kajak-Kenu SE tagjai felemelt lapáttal várták a sportolókat, akik edzőikkel Kopaszné Demeter Irénnel és Szabados Krisztiánnal érkeztek.

A színpadon mindenki az ifjú bajnokokat fotózta és videózta.

A köszöntésen dr. Dézsi Csaba András, a város polgármestere is beszédet mondott. Kiemelte az egykori győri olimpikonok teljesítményét és gratulált a fiataloknak, majd hozzátette, hogy hatalmas, amit elértek, ezért nagyon büszke rájuk, emellett továbbra is azt várja, hogy jól teljesítsenek, hiszen fiatal koruk miatt még fényes jövő áll előttük. A polgármester az edzőket is méltatta és elmondta, hogy saját tapasztalata alapján a sikerben nemcsak a sportolóknak, de trénereknek és a csapattársaknak is nagy szerepük van.

Fotó: Ács Tamás

Az olimpikonoknak ezután ajándékokat adtak át, a város polgármestere mellett, Kammerer Zoltán és Douchev Janics Natasa olimpiai bajnokok is megjutalmazták a sportolókat és edzőiket.

Fotó: Ács Tamás

Érdekesség, hogy Kopasz Bálint edzője egyben a 24 éves fiú édesanyja is. Bálintot erről is kérdezte stábunk, de azt mondta, hogy 9 éves kora óta ehhez volt ideje hozzászokni és egyébként az édesanyja pont úgy viselkedik vele az edzéseken, mint otthon. A fiatal sportoló arról is beszélt, hogy jelenleg nagyon fáradt és iszonyatosan jól esnek neki a szurkolók és főként a győriek gratulációi.

Fotó: Ács Tamás

A városlakók szeretetéből pedig Balla-Takács párosnak is kijár, Virág szerint üzenetek százai árasztották el őket a döntő után. Mindketten elmondták, hogy kissé csalódottak, hiszen szinte biztosak voltak benne, hogy dobogóra állhatnak majd az olimpián. Takács Kincső arról is beszélt, hogy Tokióban az éles verseny közben döbbent rá, mennyire fontos a nézők szurkolása és bár minden versenyző ott volt és szorított értük, hiányzott néhány magyar szurkolói buzdítás főként az utolsó 200 méteren. A lányok derűsen néznek a jövőbe és négy év múlva remélik, újra lesz lehetőségük harcba szállni a Párizsi Olimpián.

Fotó: Ács Tamás

Az ünnepségen az ajándékok átadása után Kopasz Bálint aranyfutamát nézték meg élőben a résztvevők, melyet vastaps fogadott.

Fotó: Ács Tamás
A kiváló versenyzőknek pedig Győr alpolgármesterei Radnóti Ákos és Szeles Szabolcs, valamint az országgyűlési képviselők Simon Róbert Balázs és Kara Ákos, illetve Hajtó Péter, önkormányzati képviselő is személyesen gratuláltak.

Galéria: Ács Tamás