Kajak-kenu-ob

Győri éremeső az országos bajnokságon

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
MTI
2021.08.22. 13:13

A Graboplast Győri Vízisport SE versenyzői az országos bajnokság vasárnapi versenyszámaiban is kiemelkedően teljesítettek, több éremmel is gazdagabb lett az egyesület.

A kajakosoknál 200 méteren Nádas Bence és Lucz Anna nyerte a férfi, illetve a női egyest a péntektől vasárnapig tartó kajak-kenu országos bajnokság és világbajnoki válogató záró versenynapján a szegedi Maty-éren.

A kenusoknál ugyanezen a távon Korisánszky Dávid, valamint Balla Virág győzött.

A párosok sprinttávú versenyszámaiban női C-2-ben Balla állandó partnerével – az egyesben mögötte másodikként végző – Takács Kincsővel győzött, a férfi K-2-ben első Apagyi Levente és Csizmadia Kolos viszont maga mögé utasította az egyesben győztes Nádas, valamint ott második Birkás Balázs összeszokott kettőst. Apagyi és Csizmadia a négyes tagjaként is első lett.

A nőknél K-2 200 m-en az a páros nyert, amelynek tagjai egyesben az első két helyen végeztek, Lucz Anna társa Kiss Blanka volt.

Mögöttük újpesti klubtársuk, az egyesben hatodik Szénási Zsófia zárt Douchev-Janics Natasával, aki fénykorában itthon sokáig a legjobbnak számított, és a nemzetközi mezőnyben is meghatározó volt. A háromszoros olimpiai bajnok győri kajakos egyesben ötödik lett az ob-n. Lucz Anna a női négyes tagjaként triplázni tudott vasárnap, a hajóban testvére, a tokiói olimpián egyesben hatodik helyezett Lucz Dóra mellett párostársa, Kiss Blanka, valamint Szénási lapátolt.

Eredmények:

férfiak:

K-1 200 m:
1. Nádas Bence (MVM Szegedi Vízisport SE) 36.154 másodperc
2. Birkás Balázs (MVM Szegedi Vízisport SE) 36.463
3. Apagyi Levente (INTER-ÉPFU AVSE) 36.967

K-2 200 m:

1. Apagyi Levente, Csizmadia Kolos Attila (INTER-ÉPFU AVSE) 32.670
2. Nádas Bence, Birkás Balázs (MVM Szegedi Vízisport SE) 32.735
3. Keresztes Kristóf Domonkos, Kirkov Valentin Iván (Ferencvárosi Torna Club) 33.983

K-4 200 m:
1. Budapesti Honvéd SE, INTER-ÉPFU AVSE (Balaska Márk, Apagyi Levente, Nikodém Patrik, Csizmadia Kolos Attila) 30.687 mp
2. Ferencvárosi Torna Club, DELTA Szabadidő (Kirkov Valentin Iván, Keresztes Kristóf Domonkos, Tomori Gergely, Kovács Márk) 31.035
3. Kajak-Kenu Club Szarvas, MTK (Opavszky Márk, Balogh Gergely, Szendy Maximilián, Kós Benedek Tibor) 31.857

C-1 200 m:
1. Korisánszky Dávid (MTK) 41.212 mp
2. Hajdu Jonatán Dániel (DKSE Dunaújváros) 41.873
3. Fekete Ádám (Újpesti Torna Egylet) 42.212

C-2 200 m:
1. Koleszár Zoltán, Hodován Dávid (Atomerőmű SE) 40.285 mp
2. Kállai Róbert Gida, Moldován Milán (MTK) 40.572
3. Horváth Benedek, Kovács Máté András (DKSE Dunaújváros) 41.689

C-4 200 m:

1. Atomerőmű SE (Koleszár Zoltán, Hodován Dávid, Kollár Kristóf, Besenyei Ádám) 37.265 mp
2. MTK, Újpesti Torna Egylet (Korisánszky Dávid, Fekete Ádám, Bagyánszki Kristóf Patrik, Török Aurél) 37.574
3. DKSE Dunaújváros (Hajdu Jonatán Dániel, Horváth Benedek, Kiss Balázs, Kovács Máté András) 37.626

nők:

K-1 200 m:
1. Lucz Anna (Újpesti Torna Egylet) 41.563 mp
2. Kiss Blanka (Újpesti Torna Egylet) 41.684
3. Orosz Adrienn (DVTK SE) 42.393

K-2 200 m:

1. Lucz Anna, Kiss Blanka (Újpesti Torna Egylet) 39.238 mp
2. Szénási Zsófia, Douchev-Janics Natasa (Újpesti Torna Egylet, Graboplast Győri Vízisport SE) 39.412
3. Hagymási Réka, Csikós Zsóka (Budapesti Honvéd SE, Szolnoki Kajak-Kenu Klub) 40.334

K-4 200 m:
1. Újpesti Torna Egylet (Lucz Dóra, Kiss Blanka, Lucz Anna, Szénási Zsófia) 36.564 mp
2. Szolnoki Kajak-Kenu Klub, Budapesti Honvéd SE (Dobler Dóra, Zupkó Vanda, Csikós Zsóka, Hagymási Réka) 39.081 +00:02.517
3. City-Gas Tiszafüred SE (Szabó Lili, Párdi Viktória, Kulcsár Csenge Emese, Pető Adél) 39.255

C-1 200 m:
1. Balla Virág (Graboplast Győri Vízisport SE) 49.397 mp
2. Takács Kincső (Graboplast Győri Vízisport SE) 49.932
3. Horányi Dóra (Újpesti Torna Egylet) 50.523

C-2 200 m:
1. Balla Virág, Takács Kincső (Graboplast Győri Vízisport SE) 45.375 mp
2. Nagy Bianka, Bragato Giada (MVM Szegedi Vízisport SE, Tiszaújvárosi KKSE) 45.788
3. Gönczöl Laura, Opavszky Réka (PACS-PACS SE) 46.380

Kapcsolódó témák: #Győri VÍzisport SE | #kajak-kenu |