Kizárólag az utókor számára
A zseniális szerző, Janikovszky Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.”
A zseniális szerző, Janikovszky Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.”
Nem adhatok mást, csak mi lényegem – címmel kicsi, de számos érdekességet kínáló tárlat nyílt a Rómer Flóris Múzeum rendezésében a győri Borsos házban. A kamarakiállítás a magyar irodalom legjelentősebb drámájának alkotója, a 200 éve született Madách Imre előtt tiszteleg.
A Győri Könyvszalon idén hat helyszínen, mintegy 120 programmal várja az irodalom, a kultúra szerelmeseit november 10-12 között. A rendezvény részleteiről hétfőn tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.
Győrben fontos a kultúra ápolása, a művészeti értékek gyarapítása, ezért is örömteli, hogy január óta töretlen sikerrel fut Petőfi egykor és most című sorozatunk, melynek kitalálásában és felépítésében Farkas Mónika vállalta a főszerepet. Műsorvezetőnk hétfőn este Kszel Attilát látja vendégül, hogy közösen egy kis irodalmi időutazásra hívják a hallgatókat az éterben.
Átadták a Madách 200 címmel meghirdetett irodalmi vetélkedő díjait hétfőn Budapesten. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Rákóczi Szövetség Madách-emlékév alkalmából megrendezett versenyén az első díjat a Szarvasról érkező Csodaszarvas csapata vette át.
Elhunyt az ismert és népszerű magyar írónő, R. Kelényi Angelika - közölte hivatalos Facebook-oldalán az Álomgyár Kiadó.
Sci-fi könyvajánló - egész pontosan egy teljes trilógia ajánlója. A jó science-fiction ritka, hiszen a műfaj egyik alapkövét, a science-t úgy kell művelni és érteni, hogy közben érthetően tudjuk azt átadni másoknak. Mindezt úgy, hogy közben újat is mutasson a szerző, már nagyon nehéz.
Namaste - hihetetlen életút és tapasztalás van dr. Bangha Imre, az Oxfordi Egyetem Ázsiai és Közép-Keleti Karának tanára mögött. Legújabb kötetében a klasszikus hindi költészetet kutatja, erről tart előadást szerda délután a Kisfaludy Károly Könyvtárban.
Ha valamit egy igazán jó együttműködés hónapok óta tartó sikerének hívhatunk, az a Petőfi egykor és most, a Győr+ Rádió emlékév kapcsán indított műsora, melyet a győri teátrum művészei mellett Farkas Mónika neve fémjelez. Sorozatunk szeptemberben is folytatódik, hétfőn este a méltán népszerű színész, Ungvári István versel.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének vendége volt a közelmúltban Zsuffa Tünde író, akivel előadása előtt beszélgettünk.