Sci-fi könyvajánló - egész pontosan egy teljes trilógia ajánlója. A jó science-fiction ritka, hiszen a műfaj egyik alapkövét, a science-t úgy kell művelni és érteni, hogy közben érthetően tudjuk azt átadni másoknak. Mindezt úgy, hogy közben újat is mutasson a szerző, már nagyon nehéz.
A jó sci-fi egyszerre olvasmányos, és tudományos, de legalábbis tudományos igényű. Utóbbit nehéz megugrani, hiszen nem véletlenül nem lesz mindenki tudós – egyszerűen sokaknak nem fogyasztható a száraz, mérnök “hablaty”. Az elmúlt években azért szerencsére egyre több író tudott maradandót alkotni ezen a téren (persze, a maradandóság mértékét mindig az eltelt idő fényében érdemes mérni).
Adrian Tchaikovsky hangzatos neve ellenére nem leszármazottja a zeneszerzőnek, sőt, írói álnévről van szó, még ha nem is olyan bonyolultról: Adrian Czajkowski lengyel származású brit író. Zoológiát és pszichológiát tanult egyetemi évei alatt, és jogi végzettséget is szerzett. A magyar fordításban Az idő gyermekei című könyvéért 2016-ban Arthur C. Clarke díjat kapott. A könyv a ma ismert emberiség végnapjainál kezdődik: a Föld haldoklik, utolsó reményként azonban űrhajók indulnak szerte a Galaxisba, egy olyan vírussal a fedélzeten, ami a szintén rakományként vitt majmokat rövid idő alatt egy korlátozott értelmi szintre “fejleszti”. Azonban a vírus elszabadul, és a korlát csak főemlősökre vonatkozik. Ha más fajt fertőznek meg vele, akkor nincs gát… ezzel azonban az évszázadokkal később érkező emberiség a helyszínen szembesül. A történetben fontos szerepet kap egy tudós nő, aki évszázadokra egy űrhajóban reked, és sok nyolclábú élőlény is, mindezt olyan technológiai és tudományos elképzelésekkel fűszerezve, amiktől Tchaikovsky regénye könnyű olvasmány nem lesz, de letehetetlen.
A folytatás, mely A pusztulás gyermekei címet kapta, áttételesen kötődik az első részhez (legalábbis az első felében), azonban teljesen új stílusban és megközelítéssel íródott. Néhol kifejezetten embert próbáló az olvasása, de ez érzékelteti, hogy milyen az, ha egy teljesen másik, intelligens faj gondolataiba nyerünk betekintést. Ha viszont az olvasó agya rááll, akkor a grandiózus történet már könnyen húzza magával, és a könyv második felére már kezd összeállni a nagyívű történet az első részből ismerős szereplőkkel.
A harmadik, és egyelőre utolsó rész, Az emlékezet gyermekei hasonlóan újszerű ötleten alapul, amely azonban egészen a könyv utolsó negyedéig rejtve marad az olvasó előtt. Olyan mesteri szinten műveli a szálak összekeverését, hogy egy ponton teljesen biztos voltam benne: tördelési hibával állok szemben. Utólag tekintve pedig nevetségesen egyértelmű volt már akkor is, hogy mi történt, én pedig leforrázva gondoltam vissza arra, hogy gondolatban már milyen levelet írtam a kiadónak…
Tchaikovsky rendkívül jó érzékkel vegyíti a tudományos magyarázatokat a dinamikus történetmeséléssel, mindezt olyan új díszletek közé helyezve, amik üdítőek az elmúlt évek kaptafára készülő sci-fi regényei között. Nem könnyű olvasmányok, főleg a második kötet, de rendkívül tanulságos mindegyik: úgy tanít elfogadásra és empátiára, hogy nem akarja azt szájbarágni, sem ráerőltetni az olvasóra. A mindhárom könyvön átívelő időtlenséget (gyakoriak a több száz éves ugrások is a történetben) pedig úgy tudja megoldani az író, hogy közben nem kell a rengeteg új szereplő között kapkodni a fejünket.
Az idő gyermekei-trilógia tehát kíván némi elszántságot, de azt remek történettel és még jobb körítéssel hálálja meg. A második részre afféle nem várt folytatásként szoktak hivatkozni, azonban én remélem: nem marad trilógia a sorozat.
Illusztráció: depositphotos.com