Tanultak a covid helyzetből
Újra zajlanak a klasszikus csoportfoglalkozások a nyelvoktatásban, mondta Híradónknak Hatos Hajnalka.
Újra zajlanak a klasszikus csoportfoglalkozások a nyelvoktatásban, mondta Híradónknak Hatos Hajnalka.
Közel 400 millió forintos energetikai célú fejlesztés indul a győri Révai Miklós Gimnáziumban. Erről csütörtökön Kara Ákos országgyűlési képviselő és Horváth Péter igazgató számoltak be a Győr Plusznak.
„Egy fecske nem csinál nyarat, de sok fecske szúnyogmentes nyarat csinálhat nekünk” – fogalmazott dr. Dézsi Csaba András polgármester az önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságának fecskevédelmi programot indító sajtótájékoztatóján csütörtökön a Széchenyi téren.
A munkálatok június 17-én kezdődnek, a közműcseréket követően pedig „faltól-falig” megújul a Jókai utca a Zechmeister utca – Szent István út közötti szakaszon. A felújítás jelentős forgalomkorlátozásokkal jár majd.
A hét eleji adatok alapján a bölcsődékbe a beíratott gyerekek közel 75 százaléka tért vissza, az óvodai ellátást 60 százalékuk veszi igénybe. Az óvodák és bölcsődék csak két hétre állnak le, a gyerekek intézményi ellátása egész nyáron biztosított lesz.
Napról napra emelkedik a járóbeteg-ellátások száma a győri kórházban.
Nem mindennapi tanévet zárnak az általános és középiskolák, erről beszélt Híradónknak a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.
Idén tizennegyedik alkalommal hirdeti meg az önkormányzat a Virágos városunk Győr pályázatot, ezúttal is családi ház, társasház, erkély és üzletek teraszai kategóriákban.
Vasárnap, hosszú szünet után ismét a Dunakapu téren rendezték meg a Védd a helyit, vedd a kisalföldi elnevezésű, termelői vásárt.
Háziversennyel emlékeztek a Győri Lövész Klub tagjai a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára. A résztvevők három helyszínen, különböző lövész-számokban mérték össze tudásukat.