Tárlat a palotában

Egy állandó művésztelep, mely mindig változik

Fotó: Ács Tamás
P. Csapucha Adrienn
2022.08.03. 21:04

1969-ben művésztanárok nyári alkotótáboraként indult a Győri Művésztelep, melyet az elmúlt napokban 54. alkalommal rendezett meg a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. Az alkotói folyamat zárásaként szerdán kiállítás nyílt az Esterházy-palotában, ahol egyéni, mégis hasonló stílusú munkák vonulnak fel a kiállítótérben.

Az elmúlt több mint öt évtizedben számos változás formálta a Győri Művésztelep történelmét, egy azonban mindig állandó volt, a rendezvény létjogosultsága és annak kulturális szerepe. A városunkban zajló találkozó a hazai művésztelepek között is rangidősnek számít, ez pedig a szervező múzeumot is büszkeséggel tölti el.

„A magyar múzeumoknak nemcsak a kulturális örökség gyűjtése a feladata, hanem a művészeti élet szervezése is. Az alkotások egy része a gyűjteménybe kerül, így gyarapítva az intézmény kortárs kollekcióját” mondta a rendezvényt követően a Győr+ Médiának Székely Zoltán. A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója kiemelte, hogy a művésztelep idén is teljesen szabad kezet adott a meghívott alkotóknak, igaz, már tervben van, hogy a jövőben tematikus telepeket hirdetnek majd meg.

A művésztelep folyamatos profilváltásáról, és jelenlegi helyzetéről már Pápai Emese művészettörténész beszélt a tárlat megnyitóján. A szakember köszöntőjében elmondta, hogy az idei évben is egy újabb változás következett be, az alkotómunka ezúttal a Győri Grafikai Műhely legújabb helyszínén, az Újvilág utcai műhelyben zajlott.

Akkor jó egy művésztelep, és akkor jó egy rendezvény ha az meg tud újulni, és folyamatosan reflektál az új lehetőségekre. A győri esemény mindig elkapta a ritmust és ezért élhette túl, nagyon sok más művészteleppel szemben ezt az 54 évet” – emelte ki Pápai Emese. Portálunknak ugyanakkor azt is elárulta, hogy bár különböző egyéniségek végeztek közös műhelymunkát, mégis azonos mondanivalóval születtek meg a remekművek. „A káoszról és a rendről, az organikus és geometrikus dolgokról, az anvivalenciáról szólnak a képek, mindenki a saját nyelvén kifejezve az érzéseit. Úgy tűnik vannak olyan egyetemes problémák, amelyek mindannyiukat foglalkoztatták, s bár nem volt tematikus megkötés, ugyanarra az eredményre jutottak, hisz benne volt a levegőben– zárta szavait a művészettörténész.

2022-ben a Győri Művésztelep résztvevői, a magyar származású, Londonban élő festő Schwáger Zsófia, Marek Paluch és Serge Vasilendiuc lengyel festő és grafikusok, valamint Kelemen Benő Benjámin újrónafői grafikusművész voltak.

Utóbbi alkotó neve nem ismeretlen a győri közönség körében, már csak azért sem, mert éveken át tervezte a teátrum plakátjait. „Inspirálódtunk egymástól a közel 8 napban. Mint kiderült a konstruktív mértani és az organikus elemek ötvözete, találkozása, ütközése, egymásba simulása mind a négyünknél fellelhető. Magam nagyon kevés képi eszközzel élek több mint hét évtizede, és egyre csak szűkül az eszköztár. Talán a minimalizmushoz áll a munkásságom a legközelebb” – zárta szavaival múzeumi látogatásunkat Kelemen Benő Benjámin.

A kiállítás augusztus 28-ig várja az érdeklődőket az Esterházy-palotában.

Galéria: Ács Tamás

TV-s szerkesztő: P. Csapucha Adrienn, Zombai-Kovács Ákos