Címke: Helyi sport
Hirdetés
Győr+ 2020.09.10.

ELMARAD! Díjkiosztó gálával köszöntik Győr sportcsillagait

Immár huszonöt esztendeje annak, hogy Pálfalvi Gábor, győri rádiós szerkesztő egy helyi kis stúdióból útjára indította a Győr város legeredményesebb sportolóinak és szakvezetőinek elismeréséről szóló ünnepséget, amelyet idén szeptember 17-én, 18 órakor a Zsinagóga épületében rendeznek meg.

MTI 2020.07.22.

Újabb felkészülési meccs következik

A jövő heti bajnoki rajtra készülve a győri csapat szerdán a harmadosztályba feljutó BVSC Zugló együttesét fogadja hazai pályán. A mérkőzés 18:30-kor kezdődik az ETO Stadionban.

Győr+ 2020.07.21.

„Az akadémiát is az első csapat szintjére szeretnénk emelni”

Már három hete tart a felkészülési időszak a Győri Audi ETO KC felnőtt csapatánál. A múlt héttől az akadémiai képzésben lévő játékosoknak is elkezdődött a szakmai munka. A mérkőzések megterhelő időszakára felkészítő szakasz egyik, ha nem a legfontosabb tényezője, hogy a képességek fejlesztése hogyan történik. Erről a tevékenységről olvasható beszélgetés az erőnléti edzők vezetőjével, Holanek Zoltánnal a gyorietokc.hu-n.

Győr+ 2020.07.18.

Stine Oftedal a világ legjobb játékosa

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség szavazásán a zöld-fehérek irányítóját választották meg 2019-ben a világ legjobb női játékosának!

Nagy Roland 2020.07.18.

Iványi Dalma visszavezetné az elitbe a győri kosarasokat

A magyar női kosárlabda történetének egyik legjobb játékosa, Iványi Dalma az UNI Győr MÉLY-ÚT csapatánál kezdi edzői pályafutását a felnőtt együttes élén. A tízszeres magyar bajnok, 134- szeres válogatott legendára vár a feladat, hogy a Győr újra versenyben legyen a bajnoki címért.

Győr+ 2020.07.13.

Silje Solberg már otthon érzi magát Győrben

Silje Solberggel, a világ és Európa-bajnok norvég kapussal készített interjú olvasható a gyorietokc.hu-n. Arról beszélgettek vele, hogyan tetszik neki új otthona, és hogy miért igazolt a Győri Audi ETO KC-hoz. Kiderült, Silje nagyon szereti a jó kávét, és már meg is találta kedvenc kávézóját, de az is nagyon fontos számára, hogy az ETO-mezt magára öltve együtt harcolhasson új klubja sikereiért.

Nagy Roland 2020.07.10.

A címvédőt verték a döntőben

A fináléban a tavalyi bajnok MTK-t győzte le, és lett aranyérmes a férfi teniszezők szuperligájában, vagyis a csapatbajnokság elitkategóriájában a GYAC.

Nagy Roland 2020.07.10.

Papp Oszkár a GYAC új elnöke

A klub evezős szakosztályának eddigi vezetőjét, Papp Oszkárt választották a GYAC elnökévé a csütörtöki küldöttgyűlésen. A korábbi elnök, Simon Csaba június 1-jével mondott le posztjáról. Az elnökválasztásról, az előzményekről és a klub jövőjéről az egyesület új első emberét és Petrov Ivánt, Győr sportért felelős polgármesteri biztosát kérdeztük.

Nagy Roland 2020.07.09.

Gyűjtést szerveztek a tornászok

Az egykori válogatott győri tornász Virág Zsolt tizenhárom éve szenvedett súlyos sérülést, élete azóta kerekesszékhez kötött. Zsoltnak most egy speciális autóra van szüksége, amelyhez sportágának győri képviselői, az edzők, sportolók indítottak gyűjtést.

Hirdetés