Iványi Dalma visszavezetné az elitbe a győri kosarasokat

Nagy Roland
2020.07.18. 11:05

A magyar női kosárlabda történetének egyik legjobb játékosa, Iványi Dalma az UNI Győr MÉLY-ÚT csapatánál kezdi edzői pályafutását a felnőtt együttes élén. A tízszeres magyar bajnok, 134- szeres válogatott legendára vár a feladat, hogy a Győr újra versenyben legyen a bajnoki címért.

A „magyar kosárlabda halhatatlanja” valószínűleg bármely csapat kispadjára eséllyel pályázott volna. Miért éppen a Győr lett az első NB I-es csapata?

Már egy éve érlelődött bennem a gondolat, hogy lassan szeretném magam kipróbálni felnőtt csapat élén is, és jókor talált meg a győri klub. Fűzy András elnököt régóta ismerem, és a munkakapcsolat sem ma kezdődött közöttünk a válogatottnál. Ő tudott arról, hogy továbblépnék, korábban is
keresett lehetőségekkel, de akkor még nem éreztem érettnek magam erre. Elsősorban szakmai döntést hoztam, ez egy olyan kihívás, lehetőség, amit nem szabad elengedni. Az érzelmi része, eljönni Pécsről, új városban, új életet kezdeni azért keményebb volt. Tele tervekkel, izgatottan várom ezt az időszakot.

A feladat nehéz lesz, új játékosokból kell csapatot építeni. És minden idők legrosszabb bajnoki szereplése után felhozni a győri kosárlabdát a megfelelő szintre.

Nézhetjük onnan is, hogy nehéz újat alkotni, összerakni a sikert az alapoktól. De én inkább úgy gondolok az egész folyamatra, hogy türelmesen, fiatalokkal, az alapokat lerakva kezdhetek el mindent a saját elképzeléseim szerint, rengeteg munkával. Az utánpótlás-edzők közül jövök,
rutinom van abban, hogy fiatalokat hogyan építsünk fel. Biztos, hogy rengeteg váratlan szituáció vár ránk, amit le kell reagálni, amihez alkalmazkodni kell, de mindenki motivált. Miénk a szép küldetés: visszahozni a győri kosárlabdát az azt megillető helyre.

Férfi edzők voltak az elődei Győrben, lehet, hogy épp egy törékenynek látszó nő rak rendet a csapat háza táján?

Bízom benne, hogy azt a lendületet, alázatot és munkabírást, valamint a játék szeretetét át tudom adni a csapatnak, és a körülöttünk lévő embereknek is, ami rám jellemző. Összefogással sok mindent el tudunk érni, de fontos, hogy nem rögtön az első évben kell látványos dolgokat
véghezvinni.

Az Euroligában és az amerikai bajnokságban összegyűjtött tapasztalatok miben segíthetnek?

Az a világon mindenhol érvényes, hogy aki felkészült, és száz százalékot nyújt, le tudja aratni a gyümölcsét. Amerikában a fizikai felkészítésre helyezik a hangsúlyt, nálunk a taktika van előtérben, az, hogy hogyan járjunk túl az ellenfél eszén. Ennek a kettőnek az egyvelege lehet a
legcélravezetőbb. Ki kell használni azt, ha én példakép is vagyok egy játékosnak. A pályafutásom abban segít, hogy hitelesebb legyek, mert ha én mondok valamit, hogy ezt vagy azt hogyan kell csinálni, azt nehezebb megkérdőjelezni.

Mivel lenne elégedett az első győri idénye végén?

Persze, szeretnénk minél több meccsen győzni, mert az a legtényszerűbb visszajelzés, de most nem ez lesz a legfontosabb. Nálunk az elején abban lehet lemérni a munka hatékonyságát, hogy egyénileg mennyit fejlődnek a tehetséges fiatalok. Ha látjuk ebben az előrelépést, később csapatként is eredményesek leszünk.

Névjegy
Név: Iványi Dalma
134-szeres válogatott kosárlabdázó, edző
Született: 1976. március 18., Békéscsaba
Klubjai (1986–2014): Mezőberényi SDSE, Kecskeméti SC, Pécsi VSK, Florida University, Utah Starzz, Phoenix Mercury, San Antonio Silver Stars, Botaşspor Adana, PINKK-Pécsi424
Díjak, elismerések: a magyar kosárlabda halhatatlanjai-tag (2005), az év magyar kosárlabdázója (2001, 2003, 2004, 2006, 2007)

Kapcsolódó témák: #Helyi sport | #kosárlabda |