Átkelt az első hajó az épülő zsilipen
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hajóflottájának egyik legújabb tagja, az EREBE volt az első hajó, amelyet átzsilipeltek az épülő Mosoni-Duna torkolati műtárgy hajózsilipén.
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hajóflottájának egyik legújabb tagja, az EREBE volt az első hajó, amelyet átzsilipeltek az épülő Mosoni-Duna torkolati műtárgy hajózsilipén.
Megkezdődött a dunai hajóbaleset károsultjai, valamint az áldozatok hozzátartozói által a balesetben részt vevő két hajót üzemeltető hajózási társaság ellen indított polgári per pénteken a Fővárosi Törvényszéken. A 78 felperes összesen több mint 4 milliárd forint sérelemdíjat vár a két hajózási társaságtól.
Ellenőrizték Magyarország legnagyobb jégtörőjének műszaki állapotát csütörtökön délelőtt Gönyűnél. A Széchenyi Jégtörőt az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság üzemelteti és december 15-e és március elseje között gondoskodik arról, hogy a hajó ellássa a jég elleni védekezés feladatait.
A Gönyűi Honismereti Egylet és Gönyű Község Önkormányzata idén is megtartotta a település hagyományos Duna-napját.
Egyenesbe állt a Szuezi-csatornában hétfőn reggel a vízi úton keresztbe álló és azt egy hétig elzáró teherhajó - közölték a Reuters hírügynökséggel meg nem nevezett tisztségviselők.
A tavaly júliusi vízrebocsátását és az idén február 24-én megtartott ellenőrző futópróbáit követően az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságon szolgálatba állt az új kitűző hajó, az Erebe, így újabb hajóval gazdagodott az igazgatóság állománya.
Elmarad a hagyományos húsvéti hajózási szezonnyitás a Balatonon a koronavírus-járvány miatt - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján hétfőn.
A győztes LDV Comanche után több mint négy nappal ért be az utolsó hajó, a Take Five a 75. alkalommal kiírt Sydney-Hobart vitorlásversenyen.
Rendkívül szoros a verseny a 75. Sydney-Hobart vitorlásversenyen, amelyen az élmezőnyt alkotó öt szupermaxit mindössze 11 tengeri mérföld választja el egymástól. Az egyetlen magyar hajó, a Stay Calm Hungary a 21. helyen halad.