Áramszünet lesz Győrzámolyon
A hálózat korszerűsítése miatt időszakosan szünetel majd a szolgáltatás.
A hálózat korszerűsítése miatt időszakosan szünetel majd a szolgáltatás.
Nagy nap volt a mai Győrzámolyon, ugyanis a település "kincsestárának" könyvbemutatóját tartották meg a falu sportcsarnokában. A Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár mintájára a település saját értéktárat hozott létre, amelyben Győrzámoly jellegzetességeit gyűjtötték össze. Az értékekről egy exkluzív kiadvány is készült, ezt egy kiállítással egybekötve mutatták be az érdeklődőknek és a helyieknek szombat délután.
Február 12-én 7. 30-tól rendezik meg a Győrzámolyi Disznótor napot a Győrzámolyi SE sportpályáján.
Nagyszabású útfejlesztési program kezdődött Győrzámolyon január végével. Teljes szakaszán, közel négy kilométer hosszan újul meg a települést átszelő 1401-es út, emellett szilárd burkolatot kap a Dergiták útja, a Győri út új szakasza, a Búzavirág és a Mórvető utca, továbbá a Nyírfa liget első szakasza is.
A pandémia előtt hagyományőrző jelleggel minden évben megrendezték a Győrzámolyi Disznótor napot, a Győrzámolyi SE sportpályáján. Az alapgondolat onnan eredt, hogy sok fiatal nem tapasztalta még meg a nemzeti értéktárban is helyett kapott falusi disznótor közösségmegtartó erejét. Idén végre újraélesztik a településen ezt a minden érzékszervre ható programot.
Izgalmas és sokszínű programokkal várják szombaton Győrzámolyon a helyieket és természetesen a vendégeket is, hiszen amellett hogy megtartják az I. Győrzámolyi Parasztolimpiát, a „Sángli Gyöpi Bogrács Piknikre” is sor kerül. Ünneplés zajlik tehát javából, ami nem csoda, hiszen a település éppen 750 éves.
Aki mulatni akar a hétvégén, az Győrzámolyon is megteheti. Falunap és Búcsú várja az érdeklődőket szombaton és vasárnap.
Interaktív ugróiskolát festettek az aszfaltra Győrzámolyon. Már használatba is lehet venni!