Parasztolimpia és bogrács piknik

Isten éltesse Győrzámolyt!

Fotó: Mekliz Fotó/Balogh Szilárd
KZS/HAK
2021.09.18. 14:19

Izgalmas és sokszínű programokkal várják szombaton Győrzámolyon a helyieket és természetesen a vendégeket is, hiszen amellett hogy megtartják az I. Győrzámolyi Parasztolimpiát, a „Sángli Gyöpi Bogrács Piknikre” is sor kerül. Ünneplés zajlik tehát javából, ami nem csoda, hiszen a település éppen 750 éves.

Lelkes készülődés előzte meg a mai napot Győrzámolyon, hiszen a szervezők igencsak szerettek volna kitenni magukért. Meghirdették a parasztolimpiát, amelyre a vállalkozó kedvű helyieket hívták és vártak, s csakúgy mint a „rendes” olimpián, itt is tartottak lángfutást. Az indulás kora délelőtt volt a posta melletti Trianoni emlékműtől, a kitűzött táv pedig 750 méter volt, amely jelképesen emlékeztetett Győrzámoly történelmi említésének 750 éves évfordulójára.

Repült a gumicsizma, ki tudja hol állt meg…

A parasztolimpián pedig olyan ötletes ügyességi feladatokkal kellett megbirkózni, mint egymás talicskában való tologatása vizestállal a kézben, lábról indított gumicsizma távolbarúgás, vagy éppen a patkótartás… Izzadtak is rendese a csapattagok, de állták a próbákat derekasan, a legnagyobb jutalom pedig a rengeteg nevetés és a taps volt, amelyek kijártak mindenkinek, akik vállalták az indulást.

A programokat egyébként a focipályán lehet megtalálni, ide várnak mindenkit, még bőven van idő, hogy odaérjünk, bár érdemes aki szeretné a bográcsok tartalmát megkóstolni, annak azért érdemes sietni, hiszen 13 órakor véget ért a főzőverseny.

A legnagyobb gondossággal készültek a finom falatok

Az ünnepi rendezvény meghívást kapott dr. Dézsi Csaba András Győr polgármestere is, aki örömmel tett eleget a felkérésnek és a Győr+ Médiának a faluhoz kapcsolódó kötődését is elmondta:

„Győr most ünnepli a királyi várossá válásának 750 éves jubileumát, ami fontos része volt Győr történelmének, hiszen ez jelentette az alapját annak, hogy a város elkezdett fejlődni. Győrzámoly is éppen 750 éves, és tulajdonképpen a második szülővárosom, hiszen az édesapám itt volt háziorvos, egészen hat éves koromig és itt is éltünk a családommal. Örömmel jövök mindig, hiszen hazajövök.”

Pulai Nikoletta győrzámolyi, és dr. Dézsi Csaba András győri polgármester

Nem mehettünk el szó nélkül a gasztronómiai kínálat mellett sem, hiszen látványban és illatokban is nyilvánvaló volt: finomabbnál-finomabb falatok várják az érdeklődőket. Dr. Dézsi Csaba András mosolyogva meg is jegyezte: „Olyan, mintha Győrzámolyon mindenki tudna főzni! A bográcsokban nagyon sokféle étel készül és biztos vagyok benne, hogy mindegyik kiváló. Ennyit nem is lehet végigkóstolni és a feleségem is vár otthon az ebéddel!”

A győri polgármester egyébként azt is kiemelte, hogy jó látni az olyan közösségeket amelyet képesek az összefogásra, tudnak önfeledten szórakozni és látszik, hogy az itt élők egy nagy baráti társaságot alkotnak.

Mindenki örömmel készülődött, hogy egy remek napot tölthessenek együtt

Pulai Nikoletta, Győrzámoly polgármestere is felszabadultan ünnepelhetett, hiszen ahogy említette: tartottak tőle, hogy a koronavírus-járvány miatt nem tudják megtartani a rendezvény. Ám mikor kiderült, hogy szabad a móka, hatalmas elánnal vetették bele magukat a szervezésbe:

Nagyon örülök, hogy úgy alakult, hogy ennyien itt lehetünk ma! S külön öröm, hogy dr. Dézsi Csaba András is elfogadta a meghívásunkat, hiszen mi is most tartjuk a 750 éves születésnapunkat. Lehetőségeinkhez mérten mi is készülünk sok mindennel, lesz például emlék-bögrénk is. A mostani rendezényt közösen szerveztük a sportkörrel, és reméljük mindenki megtalálja ma a neki való szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget.” – zárta a polgármester asszony.

A programok pedig folytatódnak a győrzámolyi focipályán, amelyről bővebb információkat IDE kattintva találhatnak!

Galéria: Mekliz Fotó/Balogh Szilárd

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #gasztronómia | #Győrzámoly | #közösség | #szabadidő |