Vészforgatókönyv is készül a cégek többségénél
Miközben a kormány a gazdaság újraindításán dolgozik, a környező országokban újra támad a koronavírus.
Miközben a kormány a gazdaság újraindításán dolgozik, a környező országokban újra támad a koronavírus.
Dallal és cirógatással indult a Győri Balett „TánciTánci” elnevezésű baba-táncszínházi programsorozata hétfőn. A Kippkopp és Tipptopp című művet egyelőre csak próbaként mutatták be zárt körben azoknak, akik a leginkább értik, hogyan lehet eljutni a legkisebbek szívéhez. Az előadásra a Kippkopp és a Boribon sorozatok szerzője is elfogadta a meghívást.
A kutya nem csak a háziállatunk, hanem a családtagunk is, így aztán szívesen visszük magunkkal mindenhova, ahova csak lehet.
Júniusban rendezett közgyűlést a Junibor – Fiatal Borászok Egyesülete, amit egy különleges pezsgő vakkóstolással kötöttek össze.
Megalakult a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Soproni Polgárőr Szövetség közös motoros járőrszolgálata.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, június 30-án összehangolt rendőrségi akció zajlott Győrszentivánon és Győrben is. A részletekről pénteken, sajtótájékoztató keretében számolt be a rendőrség, amelyből kiderült, családi droghálózatot sikerült felszámolniuk.
Ahogy azt a Győr+ Rádió hallgatói már megszokhatták két hetente csütörtök reggel Dr. Dézsi Csaba András polgármester vizitál Orosz Sanyival és Nagy Rolanddal az FM 100.1-en.
Látványosan alakul a Ménfőcsanakot, Nyúlt és Győrújbarátot összekötő 8311-es út felújítása, erről a térség országgyűlési képviselője számolt be Híradónknak.
A tragikus körülmények között elhunyt Szilágyi Istvánra, vagy ahogy sokan hívták Pityi bácsira emlékezik a Győr+TV egy-egy olyan filmmel, amelyben szerepet kapott a karakterkirálynak is nevezett színművész. Június 26-án és 27-én a Budapesti mesék című filmet tekinthetik meg csatornánkon.
A koronavírus-járvány miatti hosszú szünet után újra ülésezett a győri közgyűlés pénteken a városháza dísztermében. Szó volt többek között a rendőrség és a győri Közterület Felügyelet munkájáról, valamint az elmúlt időszakban gyakran emlegetett a hulladék-kérdésről is.