Újabb reggeli vizit a rádióban

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2020.07.02. 14:17

Ahogy azt a Győr+ Rádió hallgatói már megszokhatták két hetente csütörtök reggel Dr. Dézsi Csaba András polgármester vizitál Orosz Sanyival és Nagy Rolanddal az FM 100.1-en.

„Tervezz a parkba VALAMIT! címmel hirdettünk pályázatot. Az Eötvös Parkot majd mi felújítjuk, a Te dolgod, hogy tervezz oda VALAMIT. Legyél Te, akinek az elképzelése megvalósul!” – olvasható a felhívásban, amire 33 évnél fiatalabbak jelentkezését várják. A teljes felhívás ITT található meg.

„Az elmúlt héten tárgyaltam a MÁV elnök-vezérigazgatójával Dr. Homolya Róberttel. Számos dolgot kértem, amiket Győrben meg kellene oldani a vasúti közlekedésben. Például a győri vasútállomás teljeskörű felújítását, illetve az elővárosi vasúti közlekedés fejlesztését. Kértem, hogy a vonat Ménfőcsanakon a másik állomáson is megálljon, ahol a lakók kérték” – tért át egy másik fontos témára Dr. Dézsi. Elmondta egy intermodális csomópont létrehozását is szorgalmazzák, ami a helyi- és a távolsági buszpályaudvart, valamint a vasútpályaudvart foglalná magába.

A játszótereken is fontos változtatásokat eszközöltek. „Pár hete lakossági bejelentést kaptam, hogy a játszótereken a csúszdák eddig fémből készültek és ezek nyáron felmelegedve kellemetlen égető fájdalmat okozhatnak a gyerekeknek. Azonnal intézkedtem és kértem Radnóti Ákos alpolgármestert, hogy sürgősen cseréljük le a fém csúszdákat. Az új, Ady domb és a vásárcsarnok melletti játszótéren már meg is történt a csere és a többinél is ugyanígy fogunk eljárni”.

A teljes beszélgetés meghallgatható:

https://youtu.be/KGAgwMyQAPM

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr+ Rádió | #Győr+TV | #Győri önkormányzat |