Címke: Győri Nemzeti Színház
Hirdetés
Farkas Mónika 2021.12.11.

Érkezik a Puskás, a musical

Ma este bemutatóra készül a Győri Nemzeti Színház. Nem is akármilyenre, hiszen érkezik minden idők egyik legnagyobb szabású, leglátványosabb és legkomolyabb technikai repertoárt felvonultató zenés előadása. A grandiózus produkció a legismertebb magyar ember, Puskás Ferenc és az Aranycsapat történetét dolgozza fel, és állít nekik méltó emléket. Szente Vajk, Galambos Attila és Juhász Levente sikeres színdarabja valós eseményeken nyugszik, és hűen mutatja be a kort, melyben játszódik. A tavalyi budapesti ősbemutató után a musical győri változatát - Veréb Tamással a címszerepben - szombattól tűzi műsorára a színház.

Garamvölgyi Imre 2021.12.03.

Újra státuszba kerültek a győri színészek

Az utóbbi húsz év legjelentősebb változását élte meg a Győri Nemzeti Színház december első napján. A korán érkezett Mikulás csomagjában 30 színész főállású munkaszerződést talált, hisz a fenntartó győri önkormányzat és a kulturális kormányzat közös döntése alapján, megvalósulhat az idén kinevezett új igazgató, dr. Bakos-Kiss Gábor elképzelése: állandó társulat alakul a nagy múltú teátrumban

Farkas Mónika 2021.12.01.

Kulisszák mögött: Dráma a Szalonban

Ahogy arról már a Győrplusz korábban is beszámolt, a 2021-es Győri Könyvszalon egyik kiemelt eseménye a drámaíróverseny volt, mely tavaly a járvány miatt elmaradt, idén azonban újraformálódva, megváltozott játékszabállyal várta a műfaj szerelmeseit a Győri Nemzeti Színházba.

Győri Nemzeti Színház/Farkas Mónika 2021.11.21.

Roxy, a világjáró kutya különös története

Hosszú évek óta a Győri Könyvszalon egyik kiemelt eseménye a drámaíróverseny, mely tavaly a járvány miatt elmaradt, idén azonban újraformálódva, megváltozott játékszabállyal várta a műfaj szerelmeseit szombat este a Nagyszínházba.

Győr+ 2021.11.04.

Ismét várja közönségét a Győri Könyvszalon

Idén 20. alkalommal kerül sor a Győri Könyvszalonra, amely ma már hagyományos módon a Győri Nemzeti Színházba és a Kisfaludy Károly Könyvtárba invitálja a könyvek szerelmeseit. A november 19-21. között megrendezendő programon a könyvvásár mellett több, mint 110 könyvbemutatón, előadóesten, koncerten szórakozhatnak a győriek és a hozzánk látogatók.

Farkas Mónika 2021.11.03.

Puskás, a musical

A Puskás musical a leghíresebb magyar ember és az Aranycsapat történetét dolgozza fel, és állít méltó emléket neki. A darab szerzői Szente Vajk, Galambos Attila és Juhász Levente már többször bizonyították tehetségüket. Sikeres színdarabjuk valós eseményeken nyugszik, és hűen mutatja be a kort, amelyben játszódik. A tavalyi budapesti ősbemutató után a musical győri változatát december 11-én tűzi műsorára a színház Veréb Tamással a címszerepben. A Győr+ Tv stábja a grandiózus mű olvasópróbáján járt.

Farkas Mónika 2021.10.16.

Színház az egész világ

Újabb bemutatóra készül a Győri Nemzeti Színház. Szombaton este debütál a Szerelmes Shakespeare című romantikus vígjáték Bagó Bertalan rendezésében, Kurucz Dániel és Dunai Csenge főszereplésével.

Farkas Mónika 2021.10.06.

Kulisszák mögött: Az öldöklés istene

Elstartolt az idei évad a Győri Nemzeti Színházban, immár a második előadással. A Mirandolina után bemutatták a magyar származású francia írónő, Yasmina Reza (Jázmina Reza) világhírű darabját, Az öldöklés istenét, az igazgató, Bakos-Kiss Gábor rendezésében.

Farkas Mónika 2021.10.03.

Olasz lecke a Győri Nemzeti Színházban

A jelen és a jövő színháza – múlt szombaton hivatalosan is elindult az évad. A Két úr szolgája és a Chioggiai csetepaté után megérkezett a harmadik Goldoni- darab, a Mirandolina, Mózes Anitával a címszerepben. A fanyar komédiát Vladimir Anton állította színpadra, formabontó rendezése a Csiki Csaba teremtette új miliőben kiváló nyitánya a Győri Nemzeti Színház új fejezetének.

Hirdetés