Közeleg a 24. Győri Könyvszalon
Közeleg a 24. Győri Könyvszalon, amit november 14. és 16. között rendeznek a Győri Nemzeti Színház épületében.
Közeleg a 24. Győri Könyvszalon, amit november 14. és 16. között rendeznek a Győri Nemzeti Színház épületében.
Hrabal óta tudjuk, hogy a sör a bizonyíték arra, hogy Isten szeret bennünket. Az idei Dráma a Szalonban című drámaíró verseny fiatal szerzői ezúttal az élet derűsebb oldaláról közelíthettek, hisz egy igazán férfias téma került az asztalra, pontosabban a sörcsapra. A 23. Győri Könyvszalon kiemelt eseménye ismét sikerrel szólította meg a műfaj szerelmeseit, péntek este megtelt a Nagyszínház.
Összeállt a Győri Szerzők Standjának programja a november 15-én kezdődő 23. Győri Könyvszalonra.
„Ötvenkét év, nyolcvan kötet, negyvenegy műfordításkötet, sok-sok fellépés, ezer aprócikk” – így mutatja be magát Lackfi János a Facebook-oldalán, akivel a közelgő 23. Győri Könyvszalon kapcsán készült beszélgetés.
Immár 23. alkalommal tárja szélesre kapuit a legnagyobb vidéki könyvfesztivál novemberben. A Győri Könyvszalonon kitűnően érezhetik magukat a könyvbarátok, a könyvpiac iránt érdeklődők, vagy akik szívesen találkoznak az alkotókkal, kiadókkal.
Immár 23. alkalommal tárja szélesre kapuit a legnagyobb vidéki könyvfesztivál novemberben.
A Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség a város iránt mélyen elkötelezett írók, költők, képzőművészek társasága. Az évente megjelenő kötetük 25. részét a Győri Könyvszalonon mutatják be, melynek kiadáshoz az önkormányzat is hozzájárul: a másfél millió forintos támogatást dr. Dézsi Csaba András polgármester adta át Szigeti Endre írónak és Molnár György fotográfusnak.
Népszerű volt a hétvégi Győri Könyvszalon, ahol számos új kötettel és szerzőikkel találkozhattak az érdeklődők. A Könyvszalonon mutatták be Dr. Fekete Dávid és Morvay Szabolcs új könyvét is.
Az élet már csak ilyen: minden jónak vége szakad egyszer. Így van az a 22. Győri Könyvszalonnal is, amely pénteken, szombaton és vasárnap is várta a könyvek szerelmeseit, az írókat, az olvasókat és minden érdeklődőt. Jövőre reméljük újra találkozunk!
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében, Győr Megyei Jogú Város főtámogatásában megvalósuló Győri Könyvszalon 2023-ban már 22. alkalommal jelenti az ország egyik legnagyobb irodalmi jellegű rendezvényét. Idén ismét a Győri Nemzeti Színház épülete ad fő helyszínként otthont az irodalmi, zenei és színházi programoknak, de jócskán voltak események pénteken és szombaton a Kisfaludy Károly Könyvtár második emeleti rendezvénytermében és a harmadik emeleti Muzeális gyűjteményében is.