Nagy találkozások, értékes témák a könyvszalon szombati napján

Győr+ Fotó: MekliZ Fotóstúdió
2023.11.11. 20:33

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében, Győr Megyei Jogú Város főtámogatásában megvalósuló Győri Könyvszalon 2023-ban már 22. alkalommal jelenti az ország egyik legnagyobb irodalmi jellegű rendezvényét. Idén ismét a Győri Nemzeti Színház épülete ad fő helyszínként otthont az irodalmi, zenei és színházi programoknak, de jócskán voltak események pénteken és szombaton a Kisfaludy Károly Könyvtár második emeleti rendezvénytermében és a harmadik emeleti Muzeális gyűjteményében is.

Jóízű beszélgetések, nagy találkozások, értékes témák jellemezték a Könyvszalon második napját. A programok 10 órakor indultak, az érdeklődők megismerkedhettek például Tóth László, Görcs Annamária vagy éppen a Győri Antológia Közösség új kötetével is.

A legkisebbeket ma is várta a Mesekuckó, de a Nagyszínházban is hatalmas volt a gyerekzsivaj Gubás Gabi és a Szeleburdi Mesezenekar koncertjén. A különböző helyszíneken egymásnak adták a “kilincset” napjaink legismertebb szerzői, sokan érdeklődtek Tóth Krisztina, Vámos Miklós és Réz András bemutatója iránt is. Este a mára hagyományosnak számító kortárs drámajáték, a Dráma a Szalonban szórakoztatta a közönséget, és a Kisfaludy Teremben koncertezett Pokorny Lia.

November 12-én, vasárnap a programok között szerepel A Szépség és a Szörnyeteg című zenés mesejáték, bemutatkozik Cserháti Tamara Édes Közel-Kelet című könyve, és itt lesz Borbás Marcsi is, akivel többek között konyháról, kertről, ételekről beszélgethetnek az érdeklődők. Jakupcsek Gabriella elhozza A napos B oldal című könyvét, valamint meghallgathatjuk Földes László Hobo és Turczi István rendhagyó beszélgetését Miért szeretjük a magyar irodalmat? címmel. A napot Horgas Eszter fuvolaestje és Mező Misi koncertje zárja majd.

A részletes programok elérhetők online a Könyvszalon weboldalán: https://konyvszalon.com/

Kapcsolódó témák: #Győri Könyvszalon | #könyvszalon |