Győri bunyós is lesz az U22-es EB-n
Vasárnap kezdődik a horvátországi Porečben az év első korosztályos ökölvívó-világversenye, az U22-es Európa-bajnokság.
Vasárnap kezdődik a horvátországi Porečben az év első korosztályos ökölvívó-világversenye, az U22-es Európa-bajnokság.
Idén 25 éves a Hatos és Társa Nyelviskola. A jeles évforduló alkalmából pedig számos ingyenes programlehetőséggel készülnek nem csak a diákok, de a tanárok számára is. A nyelvi fellegvár sokat formálódott az elmúlt negyed évszázad alatt, több mint 30 ezer tanulót segítettek az idegen nyelvek elsajátításának rögös útján, de az alapértékek ugyanazok maradtak.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi bizottság első alkalommal díjazott olyan személyeket és szervezeteket, kik az elmúlt években sokat tettek a megyei védelméért. Dr. Széles Sándor az eseményen beszélt, az orosz-ukrán háború miatt kialakult helyzetről. A megyei kormánymegbízott és egyben a Védelmi Bizottság elnöke kiemelte, a következő hónapokban kihívásokkal teli időszakra kell számítani, ahol nagyon komoly idegenrendészeti, nevelési, oktatási és egészségügy feladatokat kell megoldani együttműködve az önkormányzatokkal. Hozzátette, a megyében hosszú távon kell biztosítani az ide érkező várhatóan több ezer ember foglalkoztatását.
Dr. Pergel Elza is meglátogatta csütörtök reggel a szerdán átköltöztetett menekülteket
Az épület év végén a Széchenyi István Egyetem tulajdonába került, de az egyetem most felajánlotta ezt azért, hogy minden Győrbe érkező háborús menekült egy erre a célra kialakított, meleg és otthonos helyen húzhassa meg magát.
A Dubaji Világkiállításon lép fel jövő héten a Győri Balett. Az expó tavaly ősszel nyitotta meg kapuit, 438 hektáron 192 ország mutatkozik be. Magyarország egyedülálló pavilonnal képviselteti magát a rendezvényen, melynek ívét a makoveczi szellemiség alkotja. A Magyar Pavilon szervezésében, a Nemzeti Hét program részeként lép fel a Győri Balett a világkiállítás legnagyobb színpadán. Két napja még Kecskeméten lépett fel a Győri Balett, szerdán pedig már a próbateremben készül a társulat az év vélhetően legnagyobb dobására.
Szemtanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
A március 15-i ünnepség kapcsán délelőtt 10:00-11:30 óra között forgalomkorlátozásra kell számítani Győrben, mely érinti a Volánbusz járatait is.
Nyárra modern, kosárlabda komplexum lesz az évek óta elhagyatottan álló és egyre rosszabb állapotban lévő Grabo sátorból. Erről sajtótájékoztatón számolt be Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, a városvezetés és a győri kosárlabda akadémia elnöke. Adyváros korábbi szégyenfoltja kívül-belül megszépül, új funkciót kap és a verseny- illetve a szabadidősportot fogja szolgálni. A létesítmény, aminek a környezetét is rendbe teszik a következő időszakban, új köntösben, nem csak a győri kosárlabda utánpótlás bázisa lesz.
Még mindig a virág a legnépszerűbb nőnapi ajándék. Március 8-án, kedden, a nemzetközi nőnapon egész nap hosszú férfisorok kígyóznak a győri virágboltok előtt, hogy beszerezzék hölgy hozzátartozóiknak a meglepetést.