Címke: Győr
Hirdetés
Kárpát Zsolt 2023.03.23.

Petőfi-konferencia a győri városházán

Élő Petőfi címmel tudományos konferencia kezdődött a Városháza dísztermében csütörtök délelőtt. A kétnapos esemény egyrészt Petőfi alakjának, költészetének korszerűségét emeli középpontba, másrészt Petőfi helyi és megyei vonatkozásait mutatja be, levéltári anyagokra, korabeli sajtómegjelenésekre támaszkodva.

J. kovács Andrea 2023.03.23.

Győrben járt az Egyesült Arab Emirátusok nagykövete

Az utóbbi időben kimondottan nagy érdeklődés tapasztalható Győr iránt, hiszen több ország külképviseletének vezetője is megfordult a Városházán. Csütörtök délelőtt az Egyesült Arab Emírségek magyarországi nagykövete látogatott a városba. Al-Samszi Szaudot dr. Dézsi Csaba András polgármester fogadta hivatalában.

Ficsór Dávid 2023.03.23.

„Lengyel, magyar két jó barát”

Ünnepséget rendeztek a lengyel-magyar barátság napján Győrben, a Bem téri emlékműnél. 2007. március 12-én nyilvánították hivatalosan ünnepnapnak március 23-át. Azóta a városban minden évben koszorúznak a lengyel-magyar barátság köztéri szobránál, melyet 2006-ban a lengyel és a magyar köztársasági elnök közösen avatott fel.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.03.23.

Elültették a „Büszke 53-asok” fáját Győrben

Mindig jó hír, ha tovább zöldül Győr, ha pedig faültetésről van szó, akkor egyetlenegy fa is sokat számít. Csütörtökön elültették a „Büszke 53-asok” fáját, ami egy országos szintű civil kezdeményezés eredményeként kerülhetett az egyik belvárosi parkba. A faültetésen a körzet önkormányzati képviselője üdvözölte a programot és kiemelte, az önkormányzat révén a Belváros minden évben legalább 40-50 fával gazdagodik.

Győr+ 2023.03.22.

Így látja a győri tavaszt a 11 éves fotós

A fiatal, mindössze 11 éves Tolnai Sz. Olivér időről-időre fotókkal lepi meg szerkesztőségünket. A tehetséges fiú ezúttal a győri tavaszt kapta lencsevégre, úgy, ahogy ő látja.

Zombai-Kovács Ákos 2023.03.22.

Víz Világnapja: mindenkinek van tennivalója

Az idei Víz Világnapja arra hívja fel a figyelmet, hogy a vizeinket és környezetünket fenyegető válság megoldása a jó irányba tett lépések felgyorsításában rejlik. Mindannyian függünk a víztől, ezért mindenkinek van tennivalója ebben a kritikus időszakban, hangzott el a Víz Világnapja alkalmából, Győrben tartott megemlékezésen is. A folyók városában szokás szerint az 1954-es árvízi emlékműnél tisztelegtek és koszorúztak, többek között a város, az ÉDUVIZIG, a Pannon-Víz és a Hild Technikum képviselői.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.03.22.

„Vizes” bemutató az iskolásoknak

Vizes roadshow zajlik ezen a héten győri és Győr környéki általános iskolákban, a vízügyi igazgatóság, a Pannon-Víz és a győri Hild József Technikum együttműködésében. A különböző területeken dolgozó szakemberek nem csak elméletben, de gyakorlatban is bemutatják a diákoknak, hogyan dolgoznak a vízzel, mit csinálnak nap, mint nap és hogyan tesznek közösen a felelős vízgazdálkodás és vízfelhasználás érdekében. Szerdán a szentiváni Szent Benedek Általános Iskolában zajlottak látványos bemutatók.

Győr+ 2023.03.22.

Családi program és szórakozás: városrész nap lesz Ménfőcsanakon

Újabb állomásához érkezik március 25-én (szombaton) a Városrész Nap programsorozata. Ez alkalommal Ménfőcsanak, és Gyirmót lakosait várják a Bezerédj-kastélyba. Ezeken a rendezvényeken a gyerekeknek, a fiatal felnőttek, a családok, és az idősebb generáció is találhat programot.

Hirdetés