Címke: Győr+ TV
Hirdetés
MTI 2020.08.14.

Zarándokházat adtak át a győri Káptalandombon

Átadták a Győri Egyházmegye káptalandombi épületegyüttesében kialakított huszonhárom apartmanból és egy kápolnából álló zarándokházat, a Domus Peregrinit pénteken.

Zombai- Kovács Ákos 2020.08.14.

Év végén már gyorsforgalmin Sopronig

Nagyszerű ütemben készül az M85-ös gyorsforgalmi út, a mintegy 220 milliárd forint állami forrásból megvalósuló beruházásnak köszönhetően mindössze 40 perc alatt lehet majd eljutni Győrből, Sopronba.

Győr+ 2020.08.14.

Győr biztonságáért dolgoznak

Rendkívüli közgyűlést tartottak augusztus 14-én, ahol a képviselők megszavazták a Győri Önkormányzati Rendészet megerősítését, szervezeti átalakítását.

Rozmán László 2020.08.13.

Nyolc bemutatóval készül a színház

Hat nagy– és két kisszínházi bemutatót tervez a 2020/21-es évadra a Győri Nemzeti Színház, jelentette be Forgács Péter igazgató az évadnyitó ülésen csütörtökön. A színház augusztusban és szeptemberben pótolja a járvány miatt elmaradt előadásokat is.

Zombai-Kovács Ákos 2020.08.13.

Már épülnek az új kerékpárutak

Győr egyre inkább a tekerés és a kerékpárosok fővárosává válik, ezt a célt szolgálja az a nagyszabású projekt is, melynek keretében TOP-os forrásból, több mint 625 millió forintot költenek a városban a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítására.

Hirdetés