Jótékonyság

Közel 1,5 millió forint értékben adtak támogatást 12 diáknak

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2021.01.14. 21:58

Negyedik alkalommal szervezte meg a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány az „Angyalok a belvárosban” jótékonysági akciót. A cél rászoruló, szakmát tanuló diákok támogatása.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara sajtóközleményben számolt be a jótékonysági programjukról, amelyet most mi is közzéteszünk:

Az ünnepi időszakban megszervezett gyűjtéshez idén is számos, a jótékonykodás mellett elkötelezett belvárosi üzlet csatlakozott: gyűjtő „perselyeket” helyeztek ki, ezekbe tehették a vásárlók adományaikat. Az így összegyűlt összeghez jelentős támogatást tettek hozzá az „Angyalok a belvárosban” nagylelkű támogatói. Az OTP Bank, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Patent Csoport és a Carlo Benetti áldozatvállalásának köszönhetően a pandémia ellenére is szép összeggel segíthettek.

5 iskola 12 nehéz sorsú diákja kapott támogatást, a támogatói okleveleket az iskolák vehették át, illetve azok alapítványainak képviselői. Ez úton is köszönik a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagozataihoz tartozó önkéntes vállalkozásoknak a támogatást, és a kampányhoz csatlakozó belvárosi üzletek vásárlóinak is a jótékony forintokat.

Hozzájárulásának köszönhetően közel 1,5 millió forint értékben adhattak át támogatást a 12 diáknak az „Angyalok a belvárosban” 2020-as kampánya keretében.

A következő intézmények tanulóit támogatták tehát a 2020-as adománygyűjtéssel:

Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum
  • Egy 10. évfolyamos, rossz anyagi körülmények között élő tanuló anyagi támogatást kapott.
Győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum
  • Egy 11. évfolyamos villanyszerelő tanuló ballagási öltönyt kért és kapott, a Carlo Benetti felajánlásának köszönhetően az alkalomhoz illően búcsúzhat iskolájától.
  • Egy 12. évfolyamos fiú digitális tanulását, majd későbbi továbbtanulását laptoppal segítette az alapítvány.
Győri SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikum
  • Két 12. osztályos, végzős diák részesült támogatásban. Egy fiú ballagási öltönyét, továbbá egy lány ballagási kosztümét és blúzát állta az alapítvány. Ezen kívül mindkét diák kapott egy-egy tudományos számológépet, amely a sikeres érettségiben és a továbbtanulásban lesz segítségükre.
  • Egy 12. osztályos diák tanulmányait anyagi hozzájárulással segítette az alapítvány.
Győri SZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégium
  • Egy 10. évfolyamos villanyszerelő tanuló megkapta az alapítványtól a szakmájához szükséges eszközöket. A saját kezdő „szett” segítheti majd az elhelyezkedését. Emellett ösztöndíjban részesül a Patent Csoportnak köszönhetően: amennyiben tartja tanulmányi átlagát, egy éven át havi 25 ezer forint ösztöndíjjal könnyíti meg életét a Patent Csoport.
  • Egy 10. évfolyamos fodrász tanuló részére laptopot vásárolt a Patent Csoport. Ez most, a digitális oktatás idején óriási segítséget ad a tanuláshoz a fiatalnak, de később, a továbbtanulásban is segíti majd.
Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium
  • Egy 9. osztályos központi fűtés-és gázhálózat-rendszerszerelő tanuló mindennapjait mobilinternet-hozzáférés biztosításával tudták megkönnyíteni.
  • Egy 9. osztályos gépésztechnikus tanulónak a kollégiumi lakhatását és étkezését finanszírozzák.
  • Két 10. osztályos autóelektronikai műszerész tanulót is támogattak. Az egyik étkezéséhez, ruházkodásához járultak hozzá, a másik diák egy laptopot kapott.

Köszönjük, hogy támogatásukkal hozzájárultak a kezdeményezés sikeréhez, s együtt szebbé tehetjük 12 tehetséges tanuló mindennapjait!” – olvasható a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara sajtóközleményében.

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #jótékonyság | #karácsony |