Több mint 100 helyen helyezhetik el a fenyőket
A tavalyihoz hasonlóan az idei évben is lehetőséget biztosít a Győr-Szol Zrt. a lebontott karácsonyfák elhelyezésére.
A tavalyihoz hasonlóan az idei évben is lehetőséget biztosít a Győr-Szol Zrt. a lebontott karácsonyfák elhelyezésére.
Első alkalommal mondott újévi köszöntőt dr. Dézsi Csaba András a Győr Plusz Televízióban szilveszterkor. Győr Polgármestere kiemelte azt az összefogást, ahogyan a városban élők a nehéz helyzetben is egymást segítik és figyelnek egymásra.
Új köntösbe öltözik a Duna Televízió rangos, nagy hagyományokkal bíró szilveszteri gálája. A műsort a tavaly átadott, teljesen felújított és modernizált Kaposvári Csiky Gergely Színházban vették fel, a Győri Filharmonikus Zenekar főszereplésével, hazai operett- és operasztárok közreműködésével. A nagyszabású est karmestere Silló István, a Győri Nemzeti Színház zeneigazgatója. A zenés gálát szilveszter éjjelén, 22 órától tűzi műsorára a Duna Televízió.
Közterületen tilos lesz a tűzijáték szilveszterkor, tűzijátékot árusítani is kizárólag az egész évben nyitva tartó pirotechnikai üzletekben lehet.
A Győr-Szol munkatársai elkezdték a speciális, fenyőgyűjtő ketrecek kihelyezését a város különböző pontjain.
A Győr+ TV egyik legújabb magazinja a Foto-Zoom+, amelyben kollégánk, Nagy Ferenc fotós mutatja meg a fényképezés kulisszatitkait. Érdemes műsoról-műsorra vele tartatni.
Összesen 700 ezer forint értékű adománnyal segíti a rászoruló helyi családokat a Győri Hit Gyülekezete.
A Kertbarát Magazin decemberi adásában a dióburokfúrólégy után eredtünk!