Örömhírt közvetítenek

Péntek óta Győrből is hallgatható a Katolikus Rádió

Fotó: Sajtófotó
Németh Boglárka
2021.06.15. 15:26

Péntek óta Győrből is hallgatható a Katolikus Rádió. A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa több frekvenciapályázaton is nyertesként hirdette ki a Katolikus Rádiót. Többek között ennek köszönhetően, Győrben, a 96,4-en az országban a 25. földfelszíni frekvenciaként már fogható a rádió műsora.

Az új frekvencia hírét ma egy sajtótájékoztatón jelentették be. Veres András, megyéspüspök a tájékoztatón elmondta: korábban sokan érdeklődtek nála, mikor lesz hallgatható a Katolikus Rádió a városban, így a pénteki indulással sokak vágya vált valóra. A püspök kiemelte, hogy a rádió fő célja, ahogy szlogenje is: az örömhír közvetítése, valamint sokszínű témák feldolgozása a keresztény értékrend mentén.

Pergel Elza, Győr alpolgármestere arról beszélt, hogy a város vezetése nyitott az új médiumok győri megjelenésére. Az alpolgármester asszony szerint a rádiónak hiánypótló szerepe van és örül neki, hogy azaz ő keresztény hitvallása szerint is fog szólni majd a helyiekhez. Pergel Elza szerint a rádiózás reneszánszát éli és minden hang számít, melynek a képi megjelenés mellett szintén van jövője.

Szikora József a Katolikus Rádió főszerkesztője a tájékoztatón beszámolt arról, hogy nagyon sokszínű műsorpalettával rendelkeznek, melyben integráltan van benne az egyház üzenete. A rádió szándéka, hogy a közt vagy az egyház társadalmi tanításának kifejezésével a közjót szolgálja. A műsorokban tehát jelen van a közélet, az irodalom, a művészet, a kultúra a tudomány és természetesen a zene is.

A rádió egyik fő célja az, hogy az általuk közvetített üzenet elérje a hallgatóikat, így podcast műsorok és mobiltelefonos alkalmazás is segíti a közvetítést, ugyanis hitvallásuk szerint a világ fejlődésével is igyekeznek lépést tartani.

Kapcsolódó témák: #egyház | #Győr | #Győr+ TV | #vallás |