Kerítés dőlt rá, meghalt egy 9 éves gyermek Budapesten
Ma reggel iskolakezdés előtt, Budapest XX. kerületében történt a baleset, miközben egy teherautó az iskola udvaráról állt ki.
Ma reggel iskolakezdés előtt, Budapest XX. kerületében történt a baleset, miközben egy teherautó az iskola udvaráról állt ki.
A 2024-re elfogadott költségvetésben a szociális és gyermekvédelmi kiadás pont négyszerese annak, ami 2010-ben volt - hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Székesfehérváron.
Újra vizitelnek a bohócdoktorok a győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórházban. A koronavírus járvány előtt rendszeresen mosolyt csaltak a gyermekosztály lábadozóinak arcára, mostantól pedig kéthetente szerdánként ismét próbálják feledtetni a fájdalmakat.
Bűnösnek talált egy angliai bíróság pénteken egy kórház újszülöttosztályán dolgozó nővért, aki ellen hét csecsemő meggyilkolása és több további gyilkossági kísérlet miatt indult eljárás.
A férjével öt gyermekük született és jelenleg a tizenötödik unokájuk érkezését várják. Több mint öt ciklus, 27 év után Győr Város Szociálpolitikájáért díjjal tüntették ki Bartalné dr. Tóth Györgyit, az Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat nyugállományba vonuló igazgatóját.
Aki próbált már óvodáskorúakkal várost nézni, az tudja, hogy nem könnyű feladat, ám nem is teljesen lehetetlen. A Plukkido játéktervezőinek új ötlete lehetőséget ad a kisgyerekes családoknak, hogy mesékkel és a fantáziavilág mozgósításával fedezzék fel a környéket, mindössze egy okostelefon és egy kis turpisság segítségével. A képzeletbeli manók ugyanis ott és akkor szólítják meg a gyerekeket, amikor az a családoknak a legkényelmesebb. A kreativitást fejlesztő, játékos fejtörőkkel teli digitális meseösvény már Győrben is elérhető.
Továbbra is programokkal és izgalmakkal telik a győri gyerekek nyara Győrújbarát lankáin.
Olvasni nemcsak hasznos, hanem kimondottan jó időtöltés is, különösen akkor, ha kellemes környezetben tehetjük. Mint például a szépen felújított gyermekkönyvtárban. Ide varázsoltak mesebirodalmat kedd délután az apróságoknak.
Július 20-án (csütörtök) 10 és 14 órakor a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) NYÁRI FABRIKÁLÓN vehetnek részt a gyermekek, amelyen tutajt és napocskadíszt készíthetnek.
Együtt tűnt el két tizenéves lány Győrből. A 15 és 12 éves gyerekek megtalálása érdekében a győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.