Interaktív városnézés már Győrben is

Győr+
2023.08.02. 12:57

Aki próbált már óvodáskorúakkal várost nézni, az tudja, hogy nem könnyű feladat, ám nem is teljesen lehetetlen. A Plukkido játéktervezőinek új ötlete lehetőséget ad a kisgyerekes családoknak, hogy mesékkel és a fantáziavilág mozgósításával fedezzék fel a környéket, mindössze egy okostelefon és egy kis turpisság segítségével. A képzeletbeli manók ugyanis ott és akkor szólítják meg a gyerekeket, amikor az a családoknak a legkényelmesebb. A kreativitást fejlesztő, játékos fejtörőkkel teli digitális meseösvény már Győrben is elérhető.

Városnézés ovisokkal, kicsit másképp

A Plukkido applikációban elérhető digitális meseösvény különleges mesevilággal várja a családokat már országszerte közel 70 helyszínen, ahol séta közben hétköznapi tereptárgyak és városi nevezetességek elevenednek meg a manók meséi, valamint a gyerekek képzelete, illetve aktív tevékenysége által. A gyerekek így játszva tanulnak, miközben megfigyelő és problémamegoldó képességük, empatikus készségük fejlődik. Nem beszélve arról, hogy az interaktív, mozgásos feladatok és érdekes fejtörők révén a szülők könnyedén lefoglalhatják a kicsiket, hiszen a manók segítségével úgy és olyan dolgokat ismerhetnek meg a környéken, ami valóban érdekes a számukra. Lehet, hogy a Csónakos fiú varázsereje egészen a Manozonas folyóig ér, a Jedlik-csobogó pedig a buborékokon túl színes titkokat is rejt? Ki tudja!

Aktívan alakítható meseélmény

A sétálós kalandjáték alapja a meseélménybe integrált ismeretterjesztés, célja pedig, hogy hidat képezzen a városi látnivalók és a gyerekek határtalan képzeletvilága között. A digitális meseösvény lényege ugyanis nem a telefon és a „kütyüzés”, hanem a kreativitás és a képzelőerő fejlesztése. A Plukkido meseélmény sajátossága, hogy annak a felnőttek is részesei, a történéseket pedig a gyerekek aktív közreműködésükkel folyamatosan alakíthatják, így interaktivitásra sarkallva a családokat még a leghétköznapibb helyzetekben is. Az ingyenes mesélő sétákon a szülőknek a manók cinkosaként a megfelelő helyre kell navigálniuk, ahol együtt meg kell hallgatniuk a manók üzenetét, amik csak a mesébe foglalt látnivalók közelében szólalnak meg. Ezután a gyerekek szabadon, a környezet alapos megfigyelésével megoldhatják a látnivalókhoz kapcsolódó játékos küldetéseket, aktívan segítve közben a bajba keveredett manókat, akik természetesen később meg is köszönik a kapott segítséget, keretbe helyezve az aktuális kalandot.

Különleges séták, de merre?

Budapesten több helyszínen (pl. Margit-sziget, Városliget, Normafa), a fővároson kívül pedig egyelőre Győr belvárosában, Debrecenben, Pécsen és Szegeden érhető el a Plukkido digitális meseösvénye közel 70 különböző állomással, ahol a valóság összekapcsolódik a mesevilággal. Az applikáción belül a Meseösvény menüpont rejti az interaktív sétákat, ahol egy bemutató próbajáték megoldása után bárki böngészhet az elérhető küldetések között, így eldöntheti, merre induljon. „Budapesten két kiemelt sétánk is van, a Fiumei úti sírkertben a manók az emlékek szárnyán az óvodás korosztálynak is érdekessé varázsolják a szoborpark különlegességeit. A Gozsdu udvar környékén pedig a kis manósegítők apró ajándékra válthatják kalandozásaikat, csak követniük kell a csillaggal jelölt állomásokat. Remélem, hogy a jövőben egyre több ilyen kezdeményezést valósíthatunk meg országszerte” – tette hozzá Táncsics Judit, a Plukkido ügyvezető-társalapítója.

Kapcsolódó témák: #applikáció | #gyerekek | #városnézés |