Jól kezdte a novembert a forint
Július közepe óta nem volt ilyen erős a magyar fizetőeszköz, mint ahogy pénteken zárt.
Július közepe óta nem volt ilyen erős a magyar fizetőeszköz, mint ahogy pénteken zárt.
Kitűnő vállalkozók, tudós nagymesterek, sportolók, zenészek, vagy éppen a kultúra követei – szuperlatívuszokban lehetne írni azokról, akik kiérdemlik a Prima-díjat, melyet 2023-ban november 3-án vehettek át az arra érdemesek térségünkben. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szervezete idén is a Zsinagógába várta a kitüntetetteket és kísérőiket.
A Türk Államok Szervezete (TÁSZ) hidat képez Kelet és Nyugat között, és Magyarország készen áll ennek az európai pillérévé válni, ugyanis a világ ismételt blokkosodása helyett együttműködésre van szükség - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Asztanában.
Kazahsztán lényeges forrása lehet a magyar energiaellátás biztonságának, amit jól mutat az, hogy idén rekordmennyiségű, nagyjából 630 ezer tonnányi kőolaj érkezik hazánkba a közép-ázsiai országból, ahol a Mol még idén megkezdi egy földgázmező kitermelését - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Asztanában.
Bár Magyarország és Kazahsztán gazdasági együttműködésének a volumene még nem elég magas, ebben nagy növekedést értek el, és megteremtették az alapját annak, hogy a következő években ez akár egy nagyságrenddel bővüljön - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Asztanában, ahol hivatalos kétoldalú találkozón vett részt Kaszim-Zsomart Tokajev államfővel.
Harcjárművek magyarországi gyártására írtak alá egyetértési nyilatkozatot kedden a Honvédelmi Minisztériumban. A dokumentumot a Nurol Makina török hadiipari vállalat vezérigazgatója, Engin Ufuk Aykol, a Nurol Makina Hungary Kft. vezérigazgatója, Mehmet Atak, valamint az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója, Palkovics László és a Rába Autóipari Holding Nyrt. vezérigazgatója, Hetzmann Béla szignálta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében.
Október utolsó napján ismét összeült a győri közgyűlés. Változott a parkolási rendelet, több lakos igényelheti a kedvezményes parkolóbérleteket az úgynevezett lakótelepi övezetekben. Új utcanevekről, és Győr izraeli testvérvárosának megsegítéségről is döntöttek a képviselők.
Már most biztosra vehető az újabb beruházási és exportrekord Magyarországon - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Brüsszelből bejelentkezve, az EU-csúcsról, a migrációról, a kínai kapcsolatok fontosságáról, de a napokban elfogadott Csok Plusz-ról is beszélt péntek reggel Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök úgy véli a bevándorlás témáját tekintve sokat kell még harcolnia hazánknak, de mint mondta: „Míg nemzeti kormány van, nem fogjuk kockáztatni a magyar emberek biztonságát!
2023 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 555 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 383 500 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, míg a reálkereset 1,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).