Az elmúlt napokban sem unatkoztak vármegyénk rendőrei
A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, ebből kettőt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, egy külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.
A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, ebből kettőt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, egy külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.
A soproni rendőrök a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján összehangolt akció keretében csaptak le egy kábítószer-kereskedőre. Tizenhárom fiatalt kábítószer birtoklása vétség miatt hallgattak ki.
A kalóriabevitel miatt már nem kell aggódnia annak a bolgár férfinak, aki édességnek álcázott süteményesdobozokkal próbálta megtéveszteni a NAV munkatársait Rajkánál.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozói letartóztattak egy férfit, aki közel 60 millió forint értékű, illegálisan előállított mosószerrel kereskedett - tudatta a hivatal közleményében.
Ágyneműtartóba bújt el a győri rendőrök elől a lopások elkövetése miatt keresett férfi.
Sopronban és Peresztegen összesen tizenegy helyszínen, egy időben fogták el a kábítószer-kereskedőket és a hozzájuk köthető személyeket.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta annak a férfinak és a nőnek a büntetése súlyosítását, akik külföldről közel egy kilogramm kokaint akartak Magyarországra behozni.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezett egy kábítószer-terjesztéssel foglalkozó csoporttal szemben folytatott büntetőeljárást.
Közel fél évig kényszerítette prostitúcióra 19 éves élettársát egy 31 éves férfi. A lányt tavasszal olyan súlyosan bántalmazta, hogy több csontja is eltörött. A fiatal nőnek ezután sikerült megszöknie bántalmazója elől. M. Lajost szerdán fogta el Sopronban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári egysége.
Félmilliárd forint értékben 300 ezer adag kábítószert vontak ki a piacról, emellett hasonló értékben szereztek vissza vagyont a rendőrök az ORFK most befejeződött háromhetes akciósorozatában.