Nagy fogás: 14 helyszínen csaptak le dílerekre Győr-Mosonban – videó!

Győr+ Fotó: Kép a videóból, police.hu
2023.11.13. 14:17

A soproni rendőrök a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján összehangolt akció keretében csaptak le egy kábítószer-kereskedőre. Tizenhárom fiatalt kábítószer birtoklása vétség miatt hallgattak ki.

A soproni nyomozók látókörébe került egy 20 éves férfi, aki a gyanú szerint Sopronban és a környékén drogokkal kereskedett. A nyomozás során a rendőrség munkatársai a terjesztő vásárlóit is azonosították.

A két szerv több hónapon át tartó együttműködését követően a rendőrök november 7-én reggel Sopronban és Fertődön egy összehangolt akcióban összesen tizennégy helyszínen jelentek meg, ahol elfogták a kereskedőt, valamint a hozzá köthető fogyasztókat is, majd kutatásokat tartottak.

A kutatásokkor a nyomozók többfajta kábítószert, a drog porciózásához és fogyasztásához szükséges eszközöket, gáz- és riasztópisztolyt, továbbá ahhoz tartozó lőszereket foglaltak le.

A dílert kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatását. A további tizenhárom elfogott fiatalt a soproni rendőrök kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #drog | #elfogás | #Győr-Moson-Sopron |