Több tízmilliós kár: illegális mosószerrel kereskedő férfit kaptak el a NAV-osok – VIDEÓ!

Győr+
2023.10.19. 08:51

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozói letartóztattak egy férfit, aki közel 60 millió forint értékű, illegálisan előállított mosószerrel kereskedett - tudatta a hivatal közleményében.

A férfit vezetés közben tartóztatták fel, járművében nagyobb mennyiségű – egy ismert mosószer védjegyével ellátott – mosógélt találtak. A termékek külső jegyei alapján megállapítást nyert, hogy azok jogvédelem alatt álló termékek utánzatai – írták a közleményben. Mint kiderült, a férfi értékesíti is a mosószert, sőt az előállítását is maga szervezi meg illegálisan foglalkoztatott munkásokkal, a saját családi házának kertjében.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a hamis mosószerek előállításával közel 60 millió forint összegű kárt okozott a tényleges forgalmazónak.

A hatóság felhívta a figyelmet arra, hogy a mosószer kereskedelmi forgalomba kerülve a vásárlókra is veszélyt jelentene, mivel a gyártás nem ellenőrzött keretek között történt.

A nyomozók az okozott kár megtérülése érdekében készpénzt és targoncákat foglaltak le, illetve a bűncselekmény elkövetését bizonyító bűnjeleket szállítottak el a kutatásokkal érintett helyszínekről. A büntetlen előéletű férfi letartóztatását a bíróság elrendelte.

Kapcsolódó témák: #csaló | #elfogás | #hamisítvány | #mosószer | #NAV |