A felírt receptek is láthatók az EESZT-felületen
A felírt receptek is láthatók már az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) felületén - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A felírt receptek is láthatók már az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) felületén - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Ha az embernek kutyája van, sok minden megtörténhet. Még az is, hogy akaratán kívül leteszteli az új, egységes ügyeleti rendszert.
Dr. Nagy Sándort, a győri Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Karának dékánját, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház osztályvezető főorvosát nevezték ki március 1-jétől az egészségügyért felelős miniszter véleményező, javaslattevő, tanácsadó testületeként működő Egészségügyi Szakmai Kollégium Szülészet és Nőgyógyászat Tagozata elnökének.
Az első időszak tapasztalatai és a betegektől érkező visszajelzések alapján jól működik az új ügyeleti rendszer abban a három vármegyében, amelyben már bevezették - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel.
2017-ben volt 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseképpen átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Az évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.
Az első napok tapasztalatai alapján jól működik az új ügyeleti rendszer Győr-Moson-Sopron vármegyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Látványosan épül és lassan a finiséhez ér a több mint négymilliárd forint kormányzati forrásból megvalósuló új, győri mentőállomás. Erről a fejlesztést kezdeményező országgyűlési képviselő és az OMSZ régióigazgatója számoltak be pénteken, a beruházás helyszíni bejárásán. Kara Ákos és dr. Rosta Máté Tivadar kiemelték, a létesítmény júliusra készülhet el, a szakemberek pedig ősztől vehetik majd birtokba. Az új mentőállomás 10 mentőegység és mintegy 100 munkatárs új otthona lesz.
A betegek rehabilitációját, a betegellátáshoz szükséges adatátvitel hatékonyságát, valamint az orvosok és egészségügyi dolgozók munkáját támogatják azok a fejlesztések, amelyeken a Semmelweis Egyetem kutatói, a Széchenyi István Egyetem fejlesztőmérnökei és a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház orvosai közösen dolgoznak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Programban (TKP). A résztvevők bemutatóval egybekötött szakmai-tudományos egyeztetést tartottak nemzetközi szinten is a legmodernebbnek számító, orvostechnikai kutatásaik eredményeikről.
A február 4-i rákellenes világnap alkalmából a szűrések fontosságára és az elhízásnak a daganatos megbetegedésekben betöltött szerepére hívta fel a figyelmet a Magyar Rákellenes Liga pénteken az általa szervezett, sajtótájékoztatóval egybekötött konferencián, a Semmelweis Egyetemen.
Új helyszín, új hívószám, új rendszer. Március 1-től teljesen átalakul az ügyeleti rendszer Győr-Moson-Sopron vármegyében, így városunkban is. Az ellátás megszervezését és lebonyolítását az Országos Mentőszolgálat végzi. A részletekről Győrfi Pált, a szervezet sajtószóvivőjét kérdeztük.