Az abortusz betiltásáért tüntettek
Több tízezren vonultak fel vasárnap Pozsonyban a terhességmegszakítás teljes betiltását követelve.
Több tízezren vonultak fel vasárnap Pozsonyban a terhességmegszakítás teljes betiltását követelve.
Az Alzheimer-kór nemzetközi világnapján rendezett lila sétán a ma már népbetegségnek számító időskori demenciára hívták fel a figyelmet azon a rendezvényen, amelyet közösen tartott a győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény (EESZI) és az Alzheimer Café.
Az emberi szervezetet Egyenlítő hosszúságú érhálózat szövi át. A Vény nélkül legfrissebb adásában főleg a verőerek betegségeiről beszél, s mond meghökkentő számokat, tényeket dr. Tamás László János érsebész, a győri kórház igazgatója.
Ranitidin hatóanyagot tartalmazó gyomorsavcsökkentőket vont ki a forgalomból, illetve függesztette fel a forgalmazásukat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
A Pannonhalmi Szent Márton Járóbeteg Központ 85 millió forint értékben fejlesztette eszközparkját, egy Európai Uniós pályázatnak köszönhetően.
Ami az állami szervek, a szakemberek és a betegek együttműködésével teremthető meg - hangsúlyozta több előadó egy keddi konferencián Budapesten.
Hétfőtől péntekig országos véradási akciót tart az egyik munkaerő-toborzással is foglalkozó cégcsoporttal közösen az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő délutáni Híradójában.
Önmagának és családjának szeretett volna bizonyítani Martonné Tóth Aranka, amikor idén először sikeresen teljesítette a PannonHajsza 7+ kategóriájának távját, vagyis lefutott hét kilométert tizenöt akadályon át. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház pulmonológiai osztályán dolgozó hölgy évek óta küzd autoimmun betegséggel, és a sportolás jelenti számára a jól létet és a kikapcsolódást is.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világon évente legalább 138 millió beteget ér károsodás orvosi műhiba miatt, és közülük 2,6 millióan meg is halnak – jelentették be Genfben.
"Találkozzunk szeptember 21-én szombaton 10 órakor a Kálóczy téren és sétáljunk át közösen a Széchenyi térre, hívjuk fel együtt a figyelmet a demenciára."