Holttestet találtak Győrszentivánnál a Dunában
Lapunk több forrásból is úgy értesült, hogy holttestre bukkantak a Mosoni-Dunában Győrszentivánnal. A rendőrségtől kértünk hivatalos tájékoztatást az üggyel kapcsolatban.
Lapunk több forrásból is úgy értesült, hogy holttestre bukkantak a Mosoni-Dunában Győrszentivánnal. A rendőrségtől kértünk hivatalos tájékoztatást az üggyel kapcsolatban.
Napról napra magasabb a vízállás, egyre több a víz a tóban.
A Krúdy és a Baksa diákjai a nyár közepén egy vizitábor keretén belül vízre szálltak a Mosoni-Dunán. Az iskola legfiatalabbjai, illetve a már felnőtt tanulók is részt vettek a majdnem egy hetes túrán, mely Rajkán vette kezdetét július 27-én Wlasitsch Mirkó, Szilágyi Imre táborvezetők, és 3 kísérőtanár közreműködésével.
Az alacsony vízállás miatt pár napig most látható a szovjet "emlék".
Megtalálták a Dunában elmerült 11 éves fiú holttestét - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Elmerült egy 11 éves fiú a Dunában, keresése miatt lezárták a budai alsó rakpartot a Margit híd-Mozaik utca-Hajógyári-sziget K-hídja szakaszán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.
Az utóbbi időszak csapadékszegény időjárása következtében rendkívül alacsony vízállás alakult ki a Duna magyarországi szakaszán.
A Gönyűi Honismereti Egylet és Gönyű Község Önkormányzata idén is megtartotta a település hagyományos Duna-napját.
A Gönyűi Honismereti Egylet július 31-én szombaton rendezi a hagyományos hajós ünnepet, a Duna napot. Az egész napos gazdag programra várják a falu apraját-nagyját, az elszármazott gönyűieket, és az érdeklődőket.
Végzik a medertisztítást az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai a Szigetközben. A szakemberek eltávolítják a műtárgyaknál feltorlódott uszadékokat, a mederbe dőlt fákat, illetve a medret keresztben elzáró, hód által épített duzzasztásokat.