Munkáshitel: Húsz nap alatt több mint kétezren igényelték
Indulása óta nagy érdeklődés övezi, ami nem meglepő, hiszen az érintettek egy olyan lehetőséget kapnak, amivel tényleg elindíthatják az életüket. A részletekről dr. Fekete Dávidot kérdeztük.
Indulása óta nagy érdeklődés övezi, ami nem meglepő, hiszen az érintettek egy olyan lehetőséget kapnak, amivel tényleg elindíthatják az életüket. A részletekről dr. Fekete Dávidot kérdeztük.
Megtartotta első ülését a Városstratégiai bizottság. Ezzel mindhárom bizottság elkezdte működését, hiszen a Humánszolgáltatási és a Pénzügyi bizottságok korábban már üléseztek. A Városstratégiai bizottságban a városi cégek működése mellett többek között a környezetvédelmi kérdéseket is tárgyalják.
Sajtótájékoztatón fejtette ki álláspontját csütörtökön a Győr Projekt Kft. vezetőjének megválasztása kapcsán dr. Fekete Dávid. A Fidesz-KDNP győri frakcióvezetője a frakció álláspontját képviselve, de mint a közgyűlés Városstratégiai Bizottságának elnöke – amely bizottság gyakorolja a tulajdonosi jogköröket a város cégei, gazdálkodási szervezetei fölött - beszélt arról, miért Szombati-Serfőző Esztert kívánják a cég élére választani.
Hétfőn kezdődött a nemzeti konzultáció kérdőíveinek kézbesítése, melyeket december 20-ig lehet visszaküldeni. A témák között a családtámogatások, a nyugdíjak, a lakhatás, a béremelések, a vállalkozások támogatása és a migráció szerepelnek.
Több évtizedes közlekedési gond oldódik meg a nyár végére a Belvárosban, a Révai utcában. A börtön és a MÁV épületei közötti balesetveszélyes S-kanyart egyenesítik ki a szakemberek, a régi épületek elbontását követően.
Május 16-tól érhető el a 30 év feletti álláskeresőket támogató program. Ez közel 300 ezer embert érint – ez azoknak a száma, akik jelenleg a munkaerőpiaci tartalékot jelentik, ők azonban inaktívak, őket szeretnék ösztönözni – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A Győr+ TV közéleti magazinjában, amely nem nélkülözi a politikát, ezúttal dr. Fekete Dáviddal és dr. Laczkovits-Takács Tímeával járjuk körbe az európai uniós választás, és a szociális, gondoskodó város témakörét.
A társadalom részéről egy nagyon fontos elvárás, hogy megbecsülje azokat a tanárokat, akik a jövő generációit oktatják, nevelik - emelte ki dr. Fekete Dávid, a pedagógusok béremelésével kapcsolatban.
Az elmúlt években véghez vitt modernizálás a Magyar Honvédségben nemcsak a NATO-tagságból adódó kötelezettsége hazánknak, hanem jól felfogott, saját érdeke is az országnak. A modernizálás azonban nem csak az eszközállományt érinti: nagymértékű béremelést kaptak az állományban szolgáló honvédek is.
A Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó központja a Mathias Corvinus Collegium. A győri központ eredményes évet zárt, több száz fiatallal dolgoznak, és rengeteg teltházas programjuk van. Ráadásul nem csak városi, hanem regionális központként is funkcionálnak.