A 30 év feletti álláskeresőknek nyújt segítséget a kormány

Mireider Máté Fotó: O. Jakócs Péter
2024.05.25. 11:51

Május 16-tól érhető el a 30 év feletti álláskeresőket támogató program. Ez közel 300 ezer embert érint – ez azoknak a száma, akik jelenleg a munkaerőpiaci tartalékot jelentik, ők azonban inaktívak, őket szeretnék ösztönözni – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kifejtette: a Ginop Plusz program keretében megvalósuló projekt célja a 30–64 éves álláskeresők és inaktívak elhelyezkedésének segítése. Kiemelten támogatják a hátrányos helyzetű állástalanokat, egyebek mellett bértámogatással, valamint lakhatási, utazási és képzési támogatással.

Dr. Fekete Dávid, a Fidesz–KDNP győri frakcióvezetője a témával kapcsolatban kiemelte: közel a teljes foglalkoztatás elérése az országban, ezt még 2010-ben ígérte meg a Fidesz–KDNP, és be is tartja a párt. A program teljes kerete több mint 150 milliárd forint, és európai uniós társfinanszírozásban valósul meg. „A munkaerőpiaci mutatókban élen járunk az EU-n belül, ezzel a programmal gyakorlatilag az utolsó olyan szegmenst célozzuk meg, akik valamilyen okból még nem dolgoznak” – hangsúlyozta dr. Fekete Dávid.

Győr polgármestere, dr. Dézsi Csaba András rámutatott: Győrt a legélhetőbb, legdinamikusabban fejlődő városok közé sorolja több kutatás is. „Ennek az eredménynek az egyik fontos pillére az erős, több lábon álló gazdaság. A város sikerét az itt élők szorgalma és kitartása adja, a munkahelyek teremtéséhez azonban kormányzati segítség is kell. Az így létrejött munkahelyek minden győri számára a biztos jövőt jelentik” – szögezte le a város első embere.